11 érdekesség a megtörtént eseményeket feldolgozó Az ördög dublőréről

Szaddám Huszein pszichopata fiát sokszor egy rá megszólalásig hasonlító férfi helyettesítette, ami nem könnyű munka és eléggé megviseli az embert.

1. Uday Szaddám Huszein Al-Nasziri Al Tikriti 1964-ben született, amikor az akkor még ellenzékben lévő apja, Szaddám Huszein börtönben ült. Csakhogy apja hamar szabadlábra került egy puccs után, amely fegyvertársait juttatta a hatalomra, és az ő felemelkedése is gyorsan megkezdődött. Gyermekként ő és öccse, Kusay gyakran jártak apjukkal nyilvános kivégzésekre.

2. Miután Szaddám Irak egyeduralkodója lett, Uday, akit ekkor még ő is az utódjának tartott, egyre magasabb funkciókat kapott. Első megbízatása az iraki olimpiai bizottság és a futballszövetség elnöksége volt, amit annyira komolyan vett, hogy elveszített meccsek vagy rossz eredmények után több sportolót is megkínoztatott. Sokat elmond róla, hogy az olimpiai bizottság épületének alagsorában börtönt alakíttatott ki, és már ekkor félelmetes híre volt.

Forrás: Paramount Network

 

3. Az új-zélandi Lee Tamahori rendezte 2011-es Az ördög dublőre egy bizonyos Latif Yahia visszaemlékezéseire épül, aki éveken át volt Uday dublőre. Yahia kevésbé fontos vagy éppen veszélyes alkalmakkor helyettesítette a diktátor idősebb fiát, például akkor, amikor az iraki-iráni háború során a fronton harcoló csapatokat látogatta meg, és a „munka” miatt több plasztikai műtéten is át kellett esnie.

4. Számos forrás cáfolja Yahia állításait, köztük egy volt palotaőr, a Huszein család egyik sebésze, egy CIA-tiszt és Uday legalább két bizalmasa. Utóbbiak egyike azt állította, hogy Yahia nem más, mint egy szélhámos, aki a hasonlóságát arra használta, hogy nőket szedjen fel. Yahia a vádakra azt válaszolta, hogy még a létezése is titok volt, nem láthatta senki – pláne nem egyszerre Uday Huszeinnel – amiben van logika.

Forrás: Paramount Network

 

5. Az egyik első jelenetben, ahol Latif Udayt személyesíti meg, egyértelmű utalás van A keresztapára. Latif dublőrként távozik egy fontos találkozóról, amikor egy fiatal fiú rálő, miközben a háttérben egy narancsárus kocsiját látjuk, amiről narancsok gurulnak le. A narancs mindig jelen volt, amikor bekövetkezett valakinek a halála a Keresztapa-filmekben, például akkor is egy narancsárus kocsi volt látható, amikor Don Corleonét lelőtték.

6. Annak ellenére, hogy iraki karaktereket játszik – mert ugye ő felváltva, illetve néha egyszerre Uday és Yahia Latif –, Dominic Cooper brit, pontosabban angol, és ezt sok felmenőig visszamenőleg képes bizonyítani.

Forrás: Paramount Network

 

7. A partit, amelyen Uday megölte apja testőrét és bizalmasát, Kamel Hana Gegeót, a valóságban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök felesége, Suzanne tiszteletére tartották, míg a filmben az irakiak Kuwait lerohanását ünneplik két évvel később. Gegeo megölésével vált az egyre kiszámíthatatlanabb Uday apja előtt kegyvesztetté, de ezek után is fontos beosztásokat kapott. Például ő lett a légierő egyik parancsnoka, az újságíró szövetség elnöke(!), a nemzetgyűlés elnöke

és saját félkatonai szervezete volt, a brutalitásáról hírhedt Fedayeen Saddam.

Az egységben, amely a lefejezésekről volt ismert, szívesen hordtak egy üveggyapotból készült fekete „Darth Vader sisakot”, amit külön Uday terveztetett, aki nagy Star Wars-rajongó volt.  

8. Abban a jelenetben, amelyben Latif három fekete Mercedesből álló konvoja megérkezik egy ellenőrző ponthoz, az utolsó autó szélvédőjén golyónyomok láthatók a hátsó ablakon, annak ellenére, hogy az autókat csak később éri az a támadás, ahol a szélvédőket kilövik.

Forrás: Paramount Network

 

9. Az autókkal máskor is meggyűlt a baja a produkciónak: a legtöbb kocsiban a sofőr a jobb oldalon ül, pedig Irakban a vezetőülés a baloldalon van, mint az országok többségében.

10. A filmet nagyrészt Máltán, illetve a nyugatiak számára a többi arab országhoz képest jóval barátságosabb Jordániában forgatták.

Forrás: Paramount Network

 

11. A sokáig rejtőzködő Uday-jal és öccsével, illetve annak fiával és testőrükkel amerikai kommandósok végeztek 2003. július 22-én, miután házigazdájuk elárulta őket fejenként 15 millió dollár vérdíj volt kitűzve rájuk. Yahia egy darabig Ciprusra tette székhelyét, majd Németországba költözött, most is ott él három gyerekével és feleségével.