5 dolog, amit csak a legnagyobb rajongók tudnak az Agymenőkről

Ki lett volna benne, ki maradt majdnem ki belőle és egyéb nyalánkságok.

1. Kaley Cuoco majdnem kimaradt

A Pennyt játszó színésznő még 2019-ben mesélt róla, hogy amikor először ment el az Agymenők meghallgatására, még egy másik szereppel próbálkozott – amire nem is választották ki. A sztár szerint azért, mert túl fiatalnak találták.

„Túl fiatal voltam,

amit azóta azért imádok hangoztatni, mert most már nem mondhatom el magamról. Aztán egy évvel később megint behívtak, és akkor már Penny szerepét olvastam” – számolt be róla Cuoco a Cinema Blendnek.

 

Az ügy háttere

Ez a színészcsere mentette meg az Agymenőket a kaszától

A csatorna vezetőinek nem tetszett a kultszéria pilotja, mert abban még Amanda Walsh alakított egy karakán női főszereplőt, akit aztán lecseréltek Kaley Cuocóra. Ezután zöld utat kapott a sorozat, a többi pedig már történelem.

Tovább

 

2. Johnny Galecki undorító szokása

A Rajot alakító Kunal Nayyar rántotta le a leplet róla 2022-ben, hogy még a forgatások idején Johnny Galecki (Leonard) rendszeresen odaragasztotta a rágóját a díszlet egy elemére (egy gipszkarton falra a „színpadra” vezető lépcső alján). „Nem volt odalent semmi,

csak ez a fal, ahova Johnny Galecki 12 éven keresztül folyton odaragasztotta a rágógumiját.

Nem viccelek. Szóval ha a rajongók pályáznának néhány kiszáradt rágóra, tuti hirdetnek párat a neten. Végül is ez Hollywood” – mesélte a színész. Galecki egyébként máskor is viselkedett helytelenül a forgatáson: egyszer például szexelt az öltözőjében (habár a sztár és Kaley Cuoco egy ideig egy párt alkottak, amíg futott az Agymenők, a színésznő gyorsan sietett tisztázni, hogy nem ő volt a másik fél).

 

Ez is érdekelhet

10 dolog, amit nem tudtál az Agymenőkről

Habár eredeti csatornáján már féléve lezárult, nálunk szerencsére még tart az Agymenők, és a Comedy Central vasárnap megint maratont tart belőle. Ennek örömére íme tíz érdekesség a sorozat forgatásáról!

Tovább

 

3. Újabb spinoff van készülőben

Ahogy arról ebben a korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk, az HBO Max (Amerikában most már csak Max) idén áprilisban jelentette be, hogy a 2017 óta futó, pár hónapja hatodik évadát záró és egy hetedik évadra is egészen biztosan visszatérő Az ifjú Sheldon mellett (kritikánk itt, itt és itt) újabb spinoffot készülnek forgatni az Agymenőkhöz. Sajnos a részletekről azóta sem lehet szinte semmit sem tudni: sem azt, hogy miről fog szólni, sem azt, hogy kik és milyen formában térnek vissza benne (Az ifjú Sheldonban például a felnőtt Sheldont alakító Jim Parsons csak a hangjával, narrátorként van jelen). Annyi a biztos, hogy az eredeti széria kreátora, Chuck Lorre dolgozik ezen is, és hogy feltűnnek benne az Agymenők egyes szereplői. A találgatások persze már megindultak...

 

További tervek a Maxnál

Az HBO eltűnik, de jön a Harry Potter-sorozat

Szerdán kiderült, mikor indul az HBO Max helyére lépő Max, és többek közt Jodie Foster, Colin Farrell, Robert Downey Jr. és Kate Winslet sorozata is új előzetes kapott.

Tovább

 

4. Kaley Cuoco, az enyveskezű

A színésznő azt is 2019-ben vallotta be, hogy a forgatás lezárultával elvitt magával egy emléket a stúdióból: egy posztert, ami Leonard és Sheldon lakásának falát díszítette. „Ez valami olyasmi volt, amit az idők során nagyon megszerettem, mert 12 éven keresztül folyamatosan ezt néztem. Mindig a szemmagasságomban volt ugyanis ott, ahol a sztori szerint a legtöbbször ültem a nappaliban,

szóval nagyon örülök, hogy kitehetem a saját nappalimban és most már örökké nézhetem”

– mondta a sztár.

Forrás: HBO Max

 

5. Selena Gomez és Sandra Bullock is majdnem cameózott benne

Ahogy arról ebben a cikkünkben már beszámoltunk, az Agymenőkben olyan hatalmas sztárok cameóztak, mint Stan Lee, Mark Hamill, Carrie Fisher vagy Stephen Hawking, de ugyanolyan nagy nevek maradtak ki a sorozatból. Selena Gomez például a Mayim Bialik által alakított Amy mostohahúgát játszotta volna, de Steve Molaro executive producer szerint mindig olyan elfoglalt volt, hogy sosem sikerült megfelelő időpontot találni. Egy másik executive producer, Steve Holland pedig arról számolt be, hogy Sandra Bullock is kikosarazta a stábot. Azt a szerepet játszotta volna, amit végül Sarah Michelle Gellar formált meg, és mindenki nagyon várta, hogy a csapat tagja legyen, de egy nagyon udvarias nemet kaptak tőle, mivel éppen filmet forgatott.


(via Just Jared)

 

Macaulay Culkint sem érdekelte

Ezt sosem bocsátjuk meg Macaulay Culkinnak

Az Agymenőkben ajánlottak neki főszerepet, de visszautasította. Most az is kiderült, miért.

Tovább