5 reklám celebekkel és toronymagas szürreálfaktorral

Szekunder-szégyenérzet és tudatmódosító hatás egyben.

Ha van valami, amit a reklámszakemberek megtanulhattak az elmúlt évtizedek alatt: kevés egyszerűbb dolog van annál, mint celebek bevonásával masszív szekunder-szégyenérzetet kelteni a nézőben. Az alábbi tévéreklámok alkotói azonban nem elégedtek meg ennyivel, és gondoskodtak róla, hogy kisfilmjeik egy fajta tudatmódosító hatással is legyenek a befogadóra. Lássunk ezekből néhányat!

A Didikirály korzózik

Már-már közhely, hogy a közoktatás jelenlegi helyzete mellett pár év múlva bojtosúszójú halak raja fogja elhagyni az iskolapadokat, amennyiben a költségvetésből futja a tantermek és folyosók tavasítására. Ám mint azt a mellékelt ábra mutatja, a folyamat nem most kezdődött: 2009-et írunk, amikor Suhajda-Imbecillis Árpád középiskolai matematikatanár alsó hangon 16. életévüket betöltött diákoktól azt várja el, hogy nevezzék meg a táblára rajzolt, „körző” nevezetű, egzotikus geometriai eszközt. Fekete Pákó – megelőzendő, hogy osztálytársai összeroppanjanak a szellemi terror hatására – rávágja a helyes megfejtést. Ám amint kiderül, mire ment ki a játék valójában, valahol száz bébipanda halálozik el keserves kínok között.

 

Pákő, a bolti eladő

Az internet nem felejt? Bakfitty! – mondta tíz évvel a Korzó-reklám után a Schobert-Rubint házaspár, majd Pákó csatasorba állításával ők is határozott lépéseket tettek azért, hogy a magyar reklámgyártás az 1985-ös színvonalon maradjon. Nem mellesleg kiemelt figyelmet szenteltek azon potenciális vásárlóknak is, akik a mai napig aktív humorforrásként tekintenek a pajzán locsolóversekre. No, de minek lehetünk szemtanúi az alábbiakban? Mint kiderül, Pákót nem vették fel a Liszt Ferenc Reptérre légiirányítónak (noha minden adottsága meg lett volna hozzá), ezért egy Update-üzletben vállalt munkát. Réka – miután megvívja waterlooi csatáját a magyar hangsúlyszabályokkal – rádöbben, hogy HR-fronton azonnali változtatásokra lesz szükség, majd zavarában pénzért vásárolna egyet saját keto-diétás kakaóstekercséből. A Didikirály azonban alternatív fizetési opciót ajánl fel saját főnökasszonyának, amivel nemhogy nem haragítja magára, hanem – a Kovi-féle forgatókönyvírás szabályai szerint – jókedvre deríti őt.

 

Fekete Laci és védjegyes magyar baromfi

Egy ún. haszonállat anno hasonlóan felszabadultan érezhette volna magát Benke Laci bácsi és Fekete Laci társaságában, mint egy elszabadult zebra, aki betévedt a Gáspár család nappalijába. Reklámguruk egy csoportja azonban gondolt egyet, és összehozta a koleszterin elleni háború Geréb Dezsőjét és Görgey Artúrját. Hasonló egyéniségektől joggal várhattuk volna, hogy az általuk propagált termék minimum egy borsodi gyorsétteremlánc panírozott bölénycsordája lesz, ehhez képes csupán a védjegyes baromfi fogyasztása mellett kardoskodnak. Laci bácsi egy japán horrorfilmes manírral élve előjön a tévékészülékből, ám ahelyett, hogy megrémisztené az ország Hulkját, kiselőadást tart neki felelős csirkezabálásból.

 

Tibi bácsi, az Avatar-mikulás

Dévényi Tibi bácsi a magyar televíziózás egyik legnagyobb paradoxona: reklámarcként legfeljebb egy anti-Black Friday kampányban vetettük volna be, ennek ellenére a Három kívánság bújtatott(?) hirdetéseinek köszönhetően több terméket propagált, mint anno a Skála Kópé. Persze lehet, hogy mindez merőben rosszindulatú feltételezés, elvégre melyik gyermek vágyálmaiban ne jelent volna meg Pataky Attila Hasbro-féle Batman-jelmezben? (Például azéban, akit sosem talált fejen egy izomból elindított lengőteke.)  A Tibi csoki azonban húzott egy merészet, és unortodox kék mikulást varázsolt a Magyar Televízió egykori jótündéréből – akihez egyetlen kívánságunk az lenne, hogy utólag tegye mindezt meg nem történtté.

 

A Step és a csirkefalatok

És ha már szóba került a Három kívánság, egy életre retinánkba égett a jelenet, mikor is az egyik levélíró egy igen-igen gonosz Jedi-elmetrükk hatására azt kérte, hadd étkezzen a legvidámabb barakk McDonaldsában a Step együttessel. A City Grill mellesleg mindenki mást megelőzve döbbent rá, hogy fiúcsapattal minden eladható, pláne, ha az egy frizura-ketrecharcban egyszerre nyomná le a 80-as évek Bayern-Münchenét és Union Berlinjét. Más kérdés persze, hogy tévékampányukhoz miért pont avantgárd naturalista rendezőt szerződtettek le, aki bizony metszőollóval esett neki pszichikai védőhálónknak.