7 sorozat, amely hibátlan volt az elejétől a végéig

Van köztük krimi, komédia és horror is.

A sorozatok nagy rákfenéje a minőségingadozás. A kiváló első évad nem garantálja, hogy a folytatás is tartani tudja ugyanazt a szintet. Lecserélődik a showrunner, távozik a vezető író, vagy egyszerűen csak elfogy az ihlet, a néző pedig csak akkor jön rá, hogy valami elromlott, amikorra már túl sok időt beleinvesztált a szériába, ezért nem akarja abbahagyni.

Vannak szerencsére olyan produkciók is, amelyek az évadok során egyszer sem verték le a magasra tett lécet, és megúszták a jelentős mélypontokat. A Screenrant stábja a Reddit-közösség kommentjei alapján állította össze az alábbi listát.


Carter ügynök (2015-2016)

A Carter ügynök az 1940-es években játszódik, és az MCU egyik legkorábbi kisképernyős produkciója. A sorozatban Peggy Carter Amerika kapitány eltűnése után különböző Stark-fegyverek ellopása után nyomoz, és közben belekeveredik a második világháború politikai következményeibe. Hayley Atwell spin-offja izgalmas kémkaland, de az érzelmekkel sem spórol, megmutatja, hogy Peggy miként próbálja feldolgozni szuperképességgel rendelkező barátja elvesztését.


Waczak szálló (1975-1979)


1975. szeptember 19-én mutatta be a BBC John Cleese talán legnépszerűbb önálló sorozatát, a Waczak szállót, melynek ihlete még a pythonos időkből származik, amikor a csoporttal egy Torquay-i hotelben szálltak meg, melynek tulajdonosa úgy viselkedett, mint akinek terhére vannak a vendégek. A széria két évadot (a kettő közt négy év telt el), összesen 12 részt élt meg, és bár mai szemmel nem igazán polkorrekt (elég csak Manuelre, a spanyol pincérre gondolni), de pikírt pofátlansága mindmáig működik. Mindezen csak az utólag készült magyar szinkron tudott rontani. 

Azt persze nem tudhatjuk, hogy a nemrég bejelentett 3. évad nem rombolja-e le a széria tökéletes renoméját, de bízunk benne, hogy Cleesék méltó módon tudják folytatni a kultikus eredetit. (További érdekességek a szériáról ebben a cikkünkben.)


Broadchurch (2013-2017)

A brit filmvilág két sztárja, a Doctor Who-ból ismert David Tennant és az Oscar-díjas Olivia Colman (A kedvenc, Az elveszett lány) játsszák a két főszerepet ebben a kisvárosi közegben játszódó krimisorozatban, amelyben egy egész közösség kerül bele a gyász és a gyanakvás spiráljába, amikor egy nap holtan találnak egy 11 éves helybéli kisfiút, és a tragédia hatására régi titkok kerülnek a felszínre. A széria három évadon át tartott, és bár az első évad a legerősebb, a számos meglepő fordulatot tartogató folytatás sem okozott csalódást.


X-akták (1993-2018)

Forrás: Fox

 

Az 1993-ban debütált X-akták a mai napig a sci-fi-sorozatok etalonja. Chris Carter ikonikus szériájának középpontjában Mulder és Scully FBI-ügynökök állnak, akik különböző megmagyarázhatatlan természetfeletti események után nyomoznak.

Az X-akták népszerűsége a 11 évad alatt nem csökkent, a rejtélyek mellett Mulder és Scully dinamikus párkapcsolata is megmozgatta a nézők fantáziáját, az ügynöknőt alakító Gillian Andersonból, illetve a karakteréből pedig igazi példakép vált, neki köszönhetően több nő választotta azóta a tudományos pályát.

Egy friss hír szerint pedig könnyen lehet, hogy rebootot kap a széria: Ryan Coogler újra akarja gondolni az X-aktákat, a diverzitásnak megfelelő szereposztással.


Mr. Bean (1990-1995)

A nálunk is népszerű sorozat mindössze 15 epizódból áll, Rowan Atkinson azonban így is be tudta írni magát, illetve Mr. Beant a tévétörténelem legikonikusabb karakterei közé. A botcsinálta angol kisember figurája egyébként már 1979-ben megszületett, eleinte ráadásul Mr. White-nak hívták. A sorozat hihetetlen népszerűsége alighanem abban rejlik, hogy a karakter nem nagyon beszél, inkább gesztusokkal és testbeszéddel magyarázza el, mit gondol, a szerencsétlenkedéseinek apropója pedig mindig valami olyan hétköznapi, közérthető élethelyzet, mint az autóvezetés vagy a vásárlás, amivel mindenki nap mint nap szembesül.

Az írók közt Atkinson mellett ott van a színpadi szerzőként és regényíróként is ismert Ben Elton, illetve az Igazából szerelmet is jegyző Richard Curtis, így nem csoda, hogy tudták tartani a színvonalat. A Port.hu kvízével tesztelhetjük is a tudásunkat Mr. Bean karakterét illetően.

 

Bates Motel - Psycho a kezdetektől (2013-2017)

Forrás: Universal Television

 

Minden idők talán legismertebb filmes motelének és a Bates családnak az előtörténetét bontja ki öt évadon keresztül a széria. (Az eredeti címben nincs benne a Psycho, de a magyar fordítók biztosra akartak menni.) Bár nem biztos, hogy a Psycho mindenáron előzményért kiáltott, de Norma és Norman Bates sztorija alaposan kicsomagolja azt a mentális állapotot, amíg eljutunk a pincében kipreparált anyukáig, és a ruháiban gyilkoló Anthony Perkinsig. A hitchcocki hangulatot kár is számonkérni rajta, cserébe viszont Freddie Highmore a Bates fiú, és Vera Farmiga a Bates anyuka szerepében hátborzongatóan hiteles.


Sherlock (2010-2017)

Forrás: BBC

 

Az azóta szupersztárrá vált Benedict Cumberbatch első igazán fontos, időközben ikonikussá vált szerepében a híres Sir Arthur Conan Doyle-féle mesterdetektív modernizált verzióját formálja meg Steven Moffat szériájában. Ezzel együtt Holmes legfontosabb attribútumai megmaradtak, mint például a főhadiszállás a Baker Streeten, a nagy ellenség, Moriarty (a Fleabagből ismert Andrew Scott) és a jó barát, Dr. John Watson figurája (Martin Freeman alakításában), ahogy a csábító Irene Adler is feltűnik. Watson azonban itt afganisztáni veterán, aki blogot vezet barátja és kollégája ténykedéséről, ahogy minden más lényeges elem is abszolút a mai korhoz igazítva jelenik meg – és ez csak elsőre hangzik erőltetettnek, ha megnézzük, rájövünk, hogy zseniális.

Via: Screenrant