A Michael Jackson-botrány A Simpson családot is utolérte

Nem elérhető többé az animációs széria azon epizódja, amelyben a néhai énekeslegenda is szinkronizált.

James L Brooks, A Simpson család executive producere a Neverland elhagyása című dokumentumfilm miatt érezte úgy, hogy el kell tüntetniük a nézők szeme elől a szóban forgó részt. Ahogy arról mi is többször írtunk, az először a Sundance-en vetített, jelenleg a magyar HBO GO-n is elérhető négyórás alkotásban két, ma már harmincas férfi, Wade Robson és James Safechuck azzal vádolja Michael Jacksont, hogy még gyerek- (10, illetve 7 éves) korukban molesztálta őket Neverland nevű birtokán.

„A könyvégetés minden formáját ellenzem, de ez a mi könyvünk, így jogunk van hozzá, hogy kitépjünk belőle egy fejezetet”

– magyarázta a döntést az alkotó, aki azt is elmondta, a dokumentumfilm „brutális” és „hátborzongató” állításai után ezt érezték az egyetlen lehetséges választásnak.

Forrás: FOX

 

A kérdéses epizód egy 1991-es rész: egészen pontosan a harmadik évad Stark Raving Dad című nyitánya, amelyben Homert a pszichiátriára küldik, ahol összebarátkozik egy olyan férfival, aki azt hiszi magáról, hogy ő Michael Jackson. A Leon Kompowsky nevű karakter hangját viszont valóban maga a sztár kölcsönözte, aki azonban nem szerepelt a stáblistán – helyette a John Jay Smith álnevet használta.

A Neverland elhagyásáról hamarosan a port.hu is jelentkezik kritikával. Addig is ebben a cikkünkben olvashattok részletesebben a Michael Jackson elleni korábbi és legújabb pedofilvádak hátteréről.


(via DigitalSpy)