A Trainspottingot is jegyző Irvine Welsh regényéből készült film Skócia legmocskosabb zsarujának vidám kalandjait meséli el. És ő nem azért mocskos zsaru, mert nem fürdik!
James McAvoynak sokáig csak a kedves, szimpatikus arcát ismerte a világ. Elvégre ő volt a Vágy és vezeklés hősszerelmese, az X-Men filmek fiatal Xavier professzora és folytathatnám, de ekkor jött a 2013-as Mocsok, amelynek már a címe is sokat elárul főhőséről, és megismertük a skót színész másik arcát is. Hősünk, Bruce Robertson ugyanis egy cinikus állat, egy szociopata barom, aki drogozik, piál, kurvázik, örömét leli mások megalázásában, barátai és munkatársa kihasználásában és egymás ellen fordításában. Bruce nem egy tisztességes ember, nem olyasvalaki, akit a gyerekeink közelébe engednénk.
A gond csak az, hogy Bruce Robertson rendőr. Egy korrupt és álszent zsaru, aki másokon átgázolva jutott el oda, ahol éppen tart, és már csak egy gyilkossági ügy felgöngyölítése – egy japán cserediák az áldozat - választja el attól, hogy nyomozóvá léptessék elő az edinburgh-i főkapitányságon. Az előléptetés megszerzésére kollégája Ray (Jamie Bell) is esélyes, ezért Bruce mindent megtesz azért, hogy Ray-t és mindenki mást környezetében - parancsnokuk tudta nélkül - gátlástalanul tönkretegyen. Kollégáit egymás ellen fordítja, feleségeiket elcsalja, és titkaikkal tartja sakkban őket. De a hazugságspirálból, amit létrehozott, már ő sem tud szabadulni, és nem segít a sok pia, a sok koksz, és az sem, hogy bipoláris személyiségzavarban szenved, hallucinációk gyötrik, és rendkívül komoly magánéleti problémái vannak, amikkel a saját, nem túl megbízható módszereivel próbál megbirkózni.
A Mocsok a Trainspottingot is szerző Irvine Welsh regényéből született, sőt, a két írás nagyjából ugyanabban az univerzumban – vagy inkább mikrokozmoszban – játszódik, sőt, némi átjárás is van köztük, ám ezt a rendező Jon S. Baird az egyszerűség kedvéért figyelmen kívül hagyta. Ahogy azt sem vitte tovább a filmbe, hogy a könyv egyik narrátora a főszereplőben élő bélféreg, amit tényleg nehézkes lett volna ízlésesen megvalósítani, ehelyett a hangsúly McAvoy játékára került, ami valóban komoly teljesítmény.
Itt ugyanis úgy kell gusztustalannak, visszataszítónak és gyűlölhetőnek látszani, hogy alatta végig látszódjon, de inkább csak érződjön egy valamikor tisztességes és jóravaló ember jelenléte, akit valami egészen kegyetlen módon vitt félre az élet és saját gyengesége. McAvoy zseniálisan hozza mindezt, igaz, remek színészi feladatról és egy még remekebbül megírt szerepről van szó. Ezt már csak az überelte, amikor tavaly az M. Night Shyamalan rendezte Széttörvében majd’ két tucatnyi hasadt, sérült vagy másokat elnyomó egyéniséget kellett egyszerre eljátszania. Azt is megoldotta.
