Az RTL Klub ismétlésekkel is veri Kasza Tibi műsorát

A Pénzt vagy éveket minimálisan növelni tudta nézettségét az előző héthez képest, de még ez is kevés volt A mi kis falunk ismétlése ellenében.

Azt már mondanunk sem kell, hogy az uborkaszezon kellős közepében fődögélünk éppen, és a kereskedelmi csatornák műsorai is szabadságukat töltik, már ami a nagyobb produkciókat illeti. Nyáron természetesen nem éri meg eldurrantani a legnagyobb műsorokat, arra ott van az ősz, amikor mindenki visszatér a szabadságáról, és újult erővel ül be a tévé elé.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 


Azért ilyenkor is akad pár saját gyártású műsor, de csak úgy szőr mentén, a legkevesebb energiabefektetéssel: ez elmondható a Pénzt vagy éveket című, faék egyszerűségű műsorról is, mely a TV2-n fut az új évaddal, a műsorvezető pedig Kasza Tibor, az örök mókamester. A műsor háromhetes múltja azt mutatja, hogy hétről hétre minimálisan emelkedik a nézőszám mind a kereskedelmi célcsoportban (18 és 49 év közöttiek), mind a teljes lakosság körében, viszont még ez is kevés az RTL Klub műsora, A mi kis falunk ismétlései(!) ellen. A sorozat (amikor nem az ismétléseit sugározzák) a szombat este sztárja szokott lenni, nagyon szeretik a nézők, és úgy tűnik, nem is tudnak betelni vele, ugyanis az ismétléseket is sokan nézik. A csatornán az előző héten fejeződött be a Mestercukrász című műsor, melynek az utolsó héten átlagosan 146 959 nézője volt adásonként (16,2% SHR), a múlt héten adásba kerülő A mi kis falunk ismétlés azért ennél jóval szerényebb számokat produkált, nevezetesen 126 530 nézőt adásonként, amivel 14,9 százalékos közönségarányt ért el. A vele egy időben, a TV2-n futó Pénzt vagy éveket 114 624 nézőt gyűjtött átlagosan adásonként, ami 14,3 százalékos közönségarányt jelentett. A teljes lakosság körében A mi kis falunk 371 351 nézőt és 12,6 százalékos közönségarányt ért el. A Pénzt vagy életet ebben a célcsoportban 362 688 nézővel és 12,7 százalékos közönségaránnyal büszkélkedhet.


Az RTL Klub egyébként rögtön két A mi kis falunk ismétlést nyom le a nézők torkán minden hétköznap, a második epizóddal egy időben a TV2-n a Ninja Warrior ismétlése megy, ami borzalmasan kis nézettséget ér el hétről hétre: a múlt héten a kereskedelmi célcsoportban 85 892-en néztek egy részt átlagosan (9,3% SHR), a teljes lakosság körében ez a szám 223 233 (7,5% SHR) volt.

A fentiekből következik, hogy az RTL Klub a hétköznapokon nagyon elhúz a TV2 mellett a főműsoridőben, a fiatalok körében mért közönségarányok tekintetében, múlt héten a szombat is a csatornáé lett, viszont a vasárnapot a TV2 húzta be a Mielőtt megismertelek című filmmel. (Az RTL Klubon a Cobra 11 isten tudja, hányadik évada ment, utána pedig Az acélember című film.)

Mielőtt megismertelek

 

De nézzük, mit néztek a legtöbben múlt héten, először a kereskedelmi célcsoportban: ahogy már a nézettségi cikkeket olvasók megszokhatták, ebben a célcsoportban a

Forma 1 futamra voltak a legtöbben kíváncsiak, 195 688 néző ült le vasárnap délután a verseny elé, ami 27,2 százalékos közönségarányt jelentett.

Második lett A mi kis falunk pénteki ismétlése 166266 nézővel és 20 százalékos közönségaránnyal, harmadik helyen a szerdai labdarúgó BL selejtező: a Fradi játékára 165 566-an ültek a tévé elé, a közönségarány 18,8 százalékos volt. Negyedik helyen végzett a vasárnapi Tények, ötödik és hatodik helyen egy-egy Fókusz adás végzett. A Pénzt vagy éveket legnézettebb, hétfői adása 124 763 nézővel csupán a 19. helyen ért célba. Ebben a célcsoportban is tarol a Tények, de az abszolút elsősége a teljes lakosság körében szembetűnő.

A teljes lakosság körében egyértelműen a hírekre szomjaznak a nézők, mégpedig a TV2 „szemüvegén át”. Ebben a célcsoportban

a hat legnézettebb műsor múlt héten egy-egy Tények-adás volt,

az első helyen a csütörtöki adás ért célba 656169 nézővel és 27,8 százalékos közönségaránnyal. A héten a hetedik legnézettebb műsor az RTL Klub szombati Híradója lett 576 321 nézővel és 23,3 százalékos közönségaránnyal. A tizenötödik helyig szinte csak hírműsor szerepel a listán, egyetlen kakukktojás van, a Forma 1 közvetítés, ami a tizennegyedik helyen végzett. Tizenhetedik lett a Remények földje című török szappanopera csütörtöki epizódja, de ebben a célcsoportban tényleg az lett már a jellemző, hogy a délutáni műsorsávban szereplő sorozat is simán megveri a főműsoridős műsorokat. A mi kis falunk legnézettebb epizódja a lista 27. helyéig jutott csupán, 419 526 nézővel és 14 százalékos közönségaránnyal, a Pénzt vagy éveket még ennél is rosszabb helyen, a 36. helyezettként végzett a teljes lakosság körében.


Ezen a héten az RTL Klubon az első A mi kis falunk ismétlés helyett a Keresztanyu legújabb, utolsó évadát láthatják a nézők, jövő héten megírjuk, milyen eredményt hoz a csatornának.