1991-ben magukat felelősségteljes szülőnek tartó házaspárok egy komplett generációt tiltottak el a Twin Peakstől, ugyanakkor zokszó nélkül hagyták, hogy gyermekük a Varjúdombi meséket nézze. Mintha csak azt kommunikálták volna: „Nem játszhatsz a pillangókéssel, de nézd csak, itt van ez a 9 mm-es Beretta!” Ugyanakkor a szülői szigor nem volt teljesen indokolatlan David Lynch kultsorozatával szemben: a Mentos-reklám-vigyorú szellem, BOB ugyanis a 18 éven felettiek idegszálain is úgy cimbalmozott, mint Ökrös Oszkár egykor az Anonymus étteremben.
A Bobot alakító díszlettervező, az 1995-ben elhunyt Frank Silva – akárcsak az egzotikusan intonáló törpe, Michael J. Anderson – október 31-én napján látta meg a napvilágot. Születésnapjára az alábbi szívmelengető válogatással készültünk, mely talán a Halloween szellemiségének is tökéletesen megfelel.
BOB beköszön Palmerékhez
Mentális állapotát tekintve Sarah Palmer a legkiszámíthatóbb szereplők egyike: akár öröm éri, akár katasztrófa sújtja, hasonlóan stabil, mint egy szovjet kempingszék. Laura halála után a lejtmenet újabb dimenzióit tapasztalja meg, amikor lelki Photoshopjával Donna arcára montírozza lánya ábrázatát. És úgy tűnik, BOB első látogatása sem dobja fel különösebben – pedig Twin Peaks kis Caspere meg is borotválkozott a találkozó örömére. (Igaz, az ajándék Hey Ho-üdítőt és a tálca lúdlábat otthon felejtette.)
Bűbájos üdvözlés Laura szobájában
A sorozat előzményfilmjéből, a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem című habkönnyű celluloid-lobotómiából nem derül ki egyértelműen, hogy Laura melyik szülője pszichózisait örökölte, lévén Leland Palmer is lehetett volna a kedélyjavítók Skála Kópéja. Mindenesetre BOB látogatását Laura is morózusan konstatálja, akárcsak édesanyja az előző jelenetben. Bár mentségére szóljon, hogy a farmerdzsekis dzsigoló sem a maradi üdvözlési formulák híve: egyes etikettoktatók szerint nem vall profi diplomáciai érzékre, ha a látogató a „huááááá” felkiáltás mellett gégefedőjét is bemutatja a vendéglátónak.
BOB Leland testében relaxál
Egy pusztítóan átmulatott szombat este hamisítatlan védjegye, hogy az ember másnap Bánhidi Lászlót vagy Kibédi Ervint látja a tükörben. Nos, Leland esetében korántsem hasonló baleset következménye, hogy BOB mosolyog rá szelíden, mint Norman Bates a kitömött madaraira. Ezt Laura unokatestvére (és alteregója), Maddy Ferguson is rekordidő alatt realizálja, amikor Leland testét hotelszobaként használó BOB pajkosan megindul felé.
Cipővel az ülőgarnitúrára?!
Mint arra az ortodox Twin Peaks-rajongók bizonyára emlékeznek, Maddy egy korábbi víziójában már hajszálnyira volt attól, hogy BOB joviális nagymamaként csipkedje meg orcáját. Az ominózus látomás minden idők legrosszabb Ikea-kampányaként is megállta volna a helyét, a nézők ugyanis nemhogy új kanapéra nem ruháztak volna be, de az eddigit is kiselejtezték volna, csak azért, hogy az ezüsthajú lókötőnek esélye ne legyen rátapicskolni.
Minden jó, ha a vége jó
Mint ismeretes, David Lynch a második évadban művészi nézeteltérések miatt kiszállt a sorozatból, ám az utolsó epizód rendezési jogát ismét megkapta. „Akkor fogjátok meg a söröm!” – és a maga szájíze szerint átértelmezte a mindfuck, majd a happy end szókapcsolatot is. Cooper fogócskázik önmagával a Fekete Barlangban, Laura Palmer kifordult szemekkel ordít, BOB pedig gázlángként használja Windom Earle koronacsakráját. Végezetül az FBI-ügynök kiszabadul a vörös függönyös-stroboszkópos agymenésből. Hol itt a probléma? Az alábbi jelenet többé-kevésbé egyértelmű választ ad erre. (Rossz nyelvek szerint a befejezéstől Horváth Ádám is vérszemet kapott, és megkísérelte hasonlóan felkavaró módon lezárni saját Twin Peaksét – nem teljesen sikertelenül.)
