Durván megvágott egy török szappanoperát a TV2

Összesen egyórányi anyagot vágtak ki A sors útvesztői fináléjából; tragikus helyett például boldog befejezést kanyarítottak a végére.

A SorozatWiki számolt be róla, hogy július 27-én a TV2 nem vetítette le A sors útvesztői (Kaderimin Oyunu) című török sorozat teljes befejező részét. A szóban forgó 85. rész a csatornán happy enddel ért véget, az epizódnak azonban még bő egy órányi adásideje lett volna. A széria cselekménye szerint a továbbiakban SPOILER! a főhősnő, Asiye meghal – ezt azonban a magyar nézők nem láthatták.

A szaksite azt is kiderítette, hogy az eredeti adásidőből nem egy az egyben az utolsó egy órát nem sugározta a csatorna, hanem több helyről vágtak ki belőle részeket. A lap információi szerint a TV2 a forgalmazótól a teljes epizódot megkapta, aminek el is készült a magyar szinkronja – így napokig teljesen érthetetlen volt, miért döntött a „cenzúra” mellett a médiavállalat.

Forrás: TV2 Sajtószoba


Hétfőn azonban a SorozatWiki megtudta, hogy a TV2 programstratégiai okokból rövidítette le a török szappanoperát. „Programstratégiai okokból Az aranyifjú című sorozat pénteki premierje miatt rövidebb verzió került sugárzásra (sic!),

a teljes epizódot a hamarosan induló TV2 Klubon láthatják majd a nézők”

– olvasható a tévétársaság közleményében.

A TV2 Csoport új csatornájának, a TV2 Klubnak az indulását egyébként már tavaly októberben bejelentette Pavel Stanchev, a cég vezérigazgatója. Akkor az is kiderült, hogy a TV2 Klub a FEM3 helyére érkezik majd. Arról egyelőre nincs információ, hogy pontosan mikortól lesz elérhető a csatorna, a cég válaszából viszont arra lehet következtetni, hogy akár már ősszel elindulhat.


(via SorozatWiki)