A Blikk megtudta, hogy az X-Faktor első győztese a másik műsor zsűritagja lesz, vagy tanácsadóként segíti a csatornát.
Amióta bejelentették (mi is megírtuk), hogy 12 év után ősszel visszatér a Megasztár a TV2-n, mindenki azt találgatja, kik foglalnak majd helyet a zsűriszékben. S habár a csapat tagjai még nincsenek meg, már folynak a tárgyalások a jelöltekkel.
Az egyik nagy esélyes pedig állítólag nem más, mint Vastag Csaba.
„Úgy tudom, Csabával már megegyezett a TV2, és a tehetségkutató stábjának tagja lesz.
Elképzelhető, hogy zsűritag lesz,
de az sem kizárt, hogy a kulisszák mögött fog dolgozni mint zenei szakértő vagy a csatorna vezérigazgatója, Pavel Stanchev tanácsadója. Erről még folynak a tárgyalások” – fogalmazott a Blikk informátora.
A lap megkereste a TV2-t is, de nem túl meglepő módon egyelőre nem kaptak egyenes választ. „A Megasztár, az ország legendás tehetségkutatója ősszel visszatér a TV2-re. A műsorban számos olyan tehetséggel, elismert szakemberrel dolgozunk, akik ismerik mind a brandet, mind a tehetségkutatók és a szórakoztatóipar sajátosságait.
Hogy kikről van szó, hamarosan bejelentjük”
– olvasható a sajtóosztály válaszában.
A dolog pikantériája, hogy az énekes az első, 2010-es X-Faktor győzteseként futott be, ami az RTL műsora, és egy év kihagyás után idén ősszel szintén újraindul – Vastag mégsem oda tér vissza, hanem (ha igaz az értesülés)
a konkurencia csapatát fogja erősíteni.
Amennyiben a sztár a zsűriben foglal majd helyet a Megasztárban, az egyébként nem lesz új terep a számára, mivel néhány évvel ezelőtt a TV2 Star Academy című tehetségkutatójának egyik zsűritagjaként tűnt fel.
(via blikk.hu)
A nagy bejelentés
Visszatér a képernyőre az egyik legrégebbi énekes tehetségkutató, a Megasztár. A győztesre a magyar tehetségkutatók legnagyobb pénznyereménye vár: 40 millió forint, Los Angeles-i dalfelvétel és egy videoklip.
Tovább