Az elkövető ráadásul az eredeti A 13-as című 2005-ös film rendezője volt, aki nem tudott ellenállni Hollywood és a pénz csábításának, és megmutathatta a világnak, hogyan ne csináljunk remake-et.
Volt egyszer egy fiatalember, Géla Babluani, aki Grúziában, Tbilisziben látta meg a napvilágot, és akit 17 évesen apja, a jó nevű rendező Temur Babluani három testvérével együtt a messzi Párizsba küldött, tanulja ki ott a filmes mesterséget, szerezzen magának tapasztalatot és hírnevet. És Géla ezt is tette: fillérekből csinált egy hangulatos művészfilmet A 13-as (2005) címmel egy társaságról, akik iszonyú összegeket tesznek fel orosz rulettet játszó férfiakra. A fekete-fehér, teljesen ismeretlen színészekkel készült film, amelynek főszerepét a rendező testvére, Georges Babluani játszotta, a Sundance Filmfesztiválon a Zsűri Nagydíját kapta meg, és megkapta Az év felfedezettje elismerést az Európai Filmdíj gáláján. Ami elég szép dolog egy ismeretlen grúz sráctól, akire a Sundance-i siker után Amerikában is felfigyeltek.
És akire Amerikában felfigyelnek, az rendszerint ajánlatot kap, vagy a megfilmesítési jogokra, vagy munkára, Babluani esetében mindkettőre. Ő csinálhatta meg az azonos című amerikai remake-et, A 13-ast (2010), amelynek az alapsztorija természetesen ugyanaz. Adott egy fiatal srác (Sam Riley), akinek az apja beteg, műtétre lenne szüksége, de az sokba kerül. A fiatalember villanyszerelőként dolgozik, és egy nap fültanúja lesz annak, amikor egy férfi arról beszél, hogyan lehet gyorsan vagyont keresni. Amikor a férfi kábítószer-túladagolásban meghal, a fiú egy borítékot és egy mobiltelefont talál nála, és hirtelen ötlettől vezérelve átveszi a halott szerepét. Hamarosan a szerencsejátékok világában találja magát, csakhogy az élete a tét. És mivel Amerikában járunk, a film nem lett fekete-fehér, amivel nincs is gond, és kellettek hozzá sztárok is, ami elvileg nyilván nem gond.
A gond inkább az volt, hogy milyen sztárok, mert a nevüket felsorolva inkább egy akciófilmre asszociál az ember: Jason Statham, Mickey Rourke, 50 Cent, a még fiatal Alexander Skarsgård vagy a már nem fiatal Ray Winstone és a téglaarcú Michael Shannon. Velük speciel nehéz is lenne művészfilmet csinálni, vagy a szerencsejáték függőség lélektanát bemutatni, Babluani pedig egyszerűen nincs elemében, nem tud ezekkel a színészekkel, ezzel az átvariált sztorival mit kezdeni – merthogy a végét nagyon is átvariálják -, nem működik ebben a közegben. Így aztán a film is inkább arról szól, hogyan ne csináljunk remake-et, pláne, ha a saját munkánkat melegítjük fel újra, és arról, hogy remek színészek is lehetnek pocsékok, csak egy jó rendező kell hozzá egy rossz helyen. Géla Baluani nem is nagyon kapott munkát ezután sem Franciaországban, sem Amerikában, de keresett egy új helyet a tehetsége kibontakoztatására: Oroszországban készít sorozatokat.
