Jasont nincstelen hajléktalanként ismerjük meg, akit a múlt kísért, de megváltást hozhat egy üresen maradt luxuslakás és egy apáca – a Kolibri kódban a másik utat viszont a bosszú jelenti.
Abszolút biztos vagyok benne, hogy Steven Knight író-rendező, aki egyaránt tud zseniális dolgokat készíteni és zavarba ejtően rosszakat is – lásd a Birmingham bandája és a pocsék Vihar előtt - a Kolibri kód (2013) főszerepét eredetileg Tom Hardynak szánta. Közvetlen előtte ugyanis Hardyval dolgozott a Locke - Nincs visszaúton, de a színész vagy nem ért rá, vagy nem tetszett neki a projekt, és így szóltak Jason Stathamnak – neki úgyis fekszenek a bosszúmesék. Merthogy ez egyszerre egy megváltástörténet és egy bosszúfilm.
Hősünk (Jason Statham), a különleges egység volt katonája hajléktalanként tengődik, miután a katonai bíróság bűnösnek ítélte. Egy éjjel, miután megtámadják őt és elrabolják a fiatal lányt, aki vele volt, bemenekül egy luxuslakásba, amiről kiderül, hogy üresen áll majd egy hónapig. Talál kocsikulcsot és hitelkártyát, ami csak arra vár, hogy az övé legyen, és Joey Jones néven új életet kezd. A lehetőséget elsősorban adakozásra használja fel, elsősorban a szegényeknek segítő Cristina nővérnek (Agata Buzek) adva pénzt, miközben rendes munkát szerez a kínai negyedben. Rövid időn belül a kínai gengszterfőnök, Mr. Choy (Benedict Wong) sofőrje és végrehajtója lesz, ahol aztán magánakcióba kezd, hogy megtalálja a lánynak az elrablóit – és elrendezze velük ezt a dolgot.
A magyar cím jócskán félrevezető, vagy egyszerűen csak béna:
nincs szó semmiféle kódról, a kulcs inkább az a zaj, az a monoton hümmögés, amelyet kolibri verdeső szárnyai adnak ki, és amely hang hősünk múltjához csatol vissza.
Akinek útja egyébként nem túl összetett, hiszen egy Jason Statham filmről van szó, ami már-már egy önálló műfajt jelent a maga tömör szerkezetével, minimális színészi játékával és maximális jelenlétével, rövid, de velős mondataival és hősünk örökké szúrós nézésével. Knight ezt ugyan képes árnyalni valamelyest, de nagyon nem akart belenyúlni a formulába. Hagyta, hadd menjen Jason előre, mint egy tank, ahogy szokott, hadd érvényesüljön az egyénisége, hadd szóljon az egész. És érdekes, hogy más színészek nem úsznák meg az ilyen „egyszerűséget”, pláne filmről filmre, Stathamban azonban van valami, amitől még mindig el tudja adni ezt a viharvert, kőkemény, zárkózott, mégis izgalmas karaktert.
