Meghalt az MTVA hírigazgató-helyettese, Gyukity István

47 éves volt.

Gyukity István 1974-ben született Baján, 1998-ban végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-politológia szakán. Egyetemista éveiben kezdett újságírással foglalkozni, a Pécsi Campus című lapnál a közéleti és a sport rovatot vezette, közben a Bajai Rádiónál is dolgozott. A diploma megszerzése utáni évben elvégezte az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, a Pécs TV, illetve a TIT által indított riporter tanfolyamot, majd a Pécsi Tévé műsoraiban dolgozott.

Ezután került Budapestre, ahol a hírháttér műsorok szerkesztésében közreműködött, és egyike volt az M1 hírcsatorna létrehozóinak, ahol aztán hírigazgató-helyettesként műsortvezetőként és szerkesztőként tevékenykedett.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Gyukity István tragikusan fiatalon halt meg, mindössze 47 évesen. Az MTVA a saját halottjának tekinti.

(Forrás: HVG.hu)