Nagy feladat háborús sorozat készíteni, pláne olyat, amely megtörtént eseményeket dolgoz fel pontosan és látványosan, de mi összeszedtük a 10 legjobb ilyen sorozatot az ezredforduló utánról.
10. A tengeralattjáró (2018)
Immár harmadik évadánál tart a Wolfgang Petersen rendezte, 1981-es eredeti, Das Boot és az azt követő „első” sorozat alapján, német-cseh koprodukcióban készült széria, amelynek története 1942-ben, a megszállt La Rochelle tengeralattjáró támaszpontján kezdődik. Innen indul első bevetésére a tapasztalatlan Klaus Hoffmann kapitánnyal az U-612, míg a parton Simone Strasser világa irányíthatatlanná válik, amint veszélyes viszonyba keveredik. Igazi,
a nyílt tengeri bevetés és az ellenállós, kémkedős vonal mintha két külön sorozatot alkotnának,
de így legalább mindenkinek jut valami. A sorozatbeli U-612-es tengeralattjárót egyébként ugyanaz a teljes léptékben felépített hajómásolat „alakítja”, mint amit az U-571 -hez (2000) is felhasználtak, és ami az S-33-as amerikai búvárhajó másaként készült el annak idején.
A sorozat az Epic Drama csatornán nézhető

9. Hosszú út hazáig (2017)
A Martha Raddatz újságírónő bestsellere alapján a National Geogrpahic megbízásából készült nyolcrészes sorozat Irakban játszódik, és azt mutatja be, milyen áldozatokat és szenvedéseket követel egy háború a katonáktól és az otthon maradt családtagoktól. 2004. április 4-én Bagdad Sadr City nevű külvárosában a texasi 1. lovassági hadosztályának egyik szakasza lázadók csapdájába került -
a napot azóta "fekete vasárnapként" emlegetik.
A sorozatban két fronton zajlik a háború: egyrészt a bagdadi sikátorokban, másrészt Texasban, ahol a katonák hozzátartozói a tévéképernyők elé szegeződve találgatják, vajon élnek-e még a fiaik, férjeik, szerelmeik. A Hosszú út hazáig főszereplője a Tabu és a Kártyavár sorozatokból is ismert Michael Kelly, ő alakítja Gary Volesky alezredest, aki néhány órával a harc kitörése előtt vette át a Sadr City-ben állomásozó amerikai csapatok irányítását.

8. A becsület ideje (2008)
1941-ben lengyel diverzánsok egy csoportját dobják le az angolok a megszállt Lengyelországba. A csapat tagjai Konarski őrnagy és négy fiatal tiszt Wladek és Michal, az őrnagy fiai valamint Bronek és Janek, akik a németek bevonulása után menekültek külföldre. Feladatuk a Lengyel Földalatti Állam és a Honi Hadsereg munkájának a támogatása. Eközben a megszállt Varsóban zajlik a mindennapi élet. Az egyre nagyobb drágulás nemcsak a gettóban élőket sújtja, de Varsó minden lakójának szembesülnie kell ezzel.
A németek rendszeresen megtorló akciókat szerveznek,
az utcán fogdossák össze az embereket, hogy aztán a városon kívül valahol kivégezzék őket. Így kerül egy kivégző osztag elé Karol, a lengyel titkosszolgálat volt tisztje is, aki mindent elkövet, hogy megmentse az életét, még hazaárulásra is képes. A lengyel ellenállás tényleg megérdemelt egy izgalmas sorozatot, és ez az!

7. Gyilkos megszállás (2008)
Az HBO saját gyártású, hétrészes minisorozata az iraki háború, azaz az „Iraki Szabadság Hadművelet” első 40 napját mutatja be. A 2003-as invázió egyik előőrse egy tengerészgyalogos felderítő zászlóalj volt, feladata pedig a gyors előretörés, a dolgukat hol megkönnyítette a szétesőben lévő iraki hadsereg, hol megnehezítették az utolsó emberig kitartó ellenállók – és a saját hadvezetésük hibái, dicsőségre vágyó, inkompetens feletteseik rossz döntései. A zászlóalj egyik osztagával tartott a Rolling Stone magazin újságírója (Lee Tergesen), és az ő szemszögéből ismerjük meg Brad 'Iceman' Colbert (Alexander Skarsgård) szakaszának kalandjait. És ezek a tengerészgyalogosok a legkevésbé sem hősök egy kicsit sem hősies háborúban, hanem hétköznapi srácok, akik teszik a dolgokat, közben üvöltve énekelik a Teenage Dirtbag-et, folyton egymást szívatják, örökké éhesek és kanosak.
A sorozat az HBO MAX-on nézhető

6. A 22-es csapdája (2019)
Majd öt évtizeddel a filmváltozat után sorozat formájában éled újjá Joseph Heller saját élményei alapján írt szatirikus második világháborús regénye, nagyrészt George Clooney -nak köszönhetően, aki rendező, executive producer és színész is volt. A 22-es csapdája a háború és a háborús gépezet abszurditását vizsgálja a bombázótiszt Yossarian százados (Christopher Abbott) történetén keresztül. Számára nem az ellenség jelenti a fő problémát, hanem a saját hadserege, mindenekelőtt parancsnoka, az őrült Cathchart ezredes (Kyle Chandler), aki folyamatosan növeli a bevetések számát.
Ha Yossarian szabadulni szeretne, ki kell játszania a megkerülhetetlen 22-es szabályt.
És Heller fergeteges abszurd humora mögött ott van a mélységes dráma is: az összes fegyvernem közül a légierő szenvedte el a legnagyobb veszteségeket.

5. Könnyek völgye (2020)
A tízrészes izraeli sorozat valós eseményeket dolgoz fel. 1973. október 6-án az Egyiptom és Szíria vezette arab koalíció meglepetésszerű támadást indít Izrael ellen. A túlerőben lévő, óriás taktikai előnnyel rendelkező ellenség célja az 1967-es, hatnapos háborúban elveszített területek visszaszerzése, valamint Izrael elpusztítása volt,
az útjukban csupán néhány izraeli tankosztag állt.
Igaz, ezek jobban kiképzett, jobban motivált katonák voltak, mint ellenfeleik. A drámai és helyenként tényleg zsigerileg izgalmas történet a jom kippuri háború északi, szír frontján zajló összecsapásokra koncentrál, és a csatákban résztvevő három fiatal katona szemszögéből mutatja be a sorsfordító eseményeket. Kritikánk a sorozatról ITT olvasható.
A sorozat az HBO MAX-on nézhető

4. 1864 (2014)
A valaha készült legdrágább dán sorozat az ún. második Schleswig-Holstein háború, más néven a porosz-dán háború eseményéit mutatja be, háttereként pedig egy családi drámai szolgál. 1864-ben a túlságosan elbizakodott dánokat megtámadta a több mint kétszeres túlerőben lévő porosz és velük szövetséges osztrák hadsereg – a poroszok alig két év múlva az ekkor segítségükre siető Ferenc József ellen fordulnak! -, és bár
a dánok hát hónapon át hősiesen védekeznek,
az eredmény nem lehetett kétséges. Az Ole Bornedal rendezte sorozat elképesztően látványos csatajeleneteket tartalmaz – ami már csak azért is izgalmas, mert a háborúról eleve keveset tudtunk korábban -, miközben az események európai politikai háttérét is megvilágítja, meglepően objektív módon. A szereplőgárdát olyan nagyszerű dán színészek alkotják, mint Pilou Asbæk, Nicolas Bro vagy Lars Mikkelsen.

3. The Pacific - A hős alakulat (2010)
Az elit alakulathoz hasonlóan a The Pacific – A hős alakulat is a második világháború eseményeit dolgozza fel, itt is Steven Spielberg és Tom Hanks voltak az executive producerek, Európa helyett ezúttal a csendes-óceáni hadszíntérrel a középpontban – egyebek közt a Guadalcanal, Peleleu és Iwo Jima szigetéért folyó véres harcokkal.
A sorozatból három amerikai tengerészgyalogos hihetetlenül izgalmas történetét ismerhetjük meg.
Egyikük, John Basilone őrmester (Jon Seda) elnyeri a legmagasabb katonai kitüntetést, a Becsület Érdemérmet, míg az aknavetős Eugene Sledge (Joseph Mazzello) és a géppuskás Robert Leckie (James Badge Dale) rendkívül népszerű emlékiratai egyben a sorozat „irodalmi alapjául” is szolgáltak. És nem mellesleg itt ismerhette meg a világ Rami Malek a széria egyik legérdekesebb szerepében, a dörzsölt, szabadszájú Merriell 'Snafu' Sheltont játszva.
A sorozat az HBO MAX-on nézhető

2. Generációk háborúja (2013)
A nagyszerű és rendkívül hiteles német miniszéria öt barát életét meséli el a Harmadik Birodalomban, illetve a keleti fronton egészen a végkifejletig. A Wehrmachtba belépő két testvér, Friedhelm és Wilhelm Winter, a zsidó származása miatt üldözött Viktor, az énekesi karrierért bármire hajlandó Gréta és az önkéntes nővérként dolgozó Charlotte sorsán keresztül kibontakoznak a második világháború hétköznapi drámái, történelemformáló eseményei és embert próbáló, brutális pillanatai. A Philipp Kadelbach rendezte sorozat nyilvánvalóan hiánypótló alkotás, hiszen német perspektívából mutatja be a világégést, ahol hőseink közül az igazi főszereplők, a Winter testvérek egyszerre bűnösök és áldozatok – miközben valahogy mégis sikerül megőrizniük emberségüket.

1. Az elit alakulat (2001)
A Steven Spielberg és Tom Hanks nevével fémjelzet sorozat a Ryan közlegény megmentése (1998) anyagi és kritika sikerének, beleértve a 11 jelölésből megnyert öt Oscar-díjat, köszönhette létrejöttét. A sorozat alapjául Stephen E. Ambrose azonos című könyve szolgált, és ennek köszönhetően minden, amit a 101. légi szállítású hadosztály 2. zászlóalja 506. számú ezredének E százada tett, az pontosan és hitelesen jelenik meg, sőt, még a szereplőválogatás alapja is elsősorban az volt, hogy az adott színész a lehető legjobban hasonlítson az általa megszemélyesített katonára. Az elit alakulat elkészítésekor
minden idők legdrágább sorozata volt a maga 125 millió dolláros költségvetésével,
ami epizódonként 12.5 millió dollárt jelent, és amit főleg a megrendelő HBO állt, de nem maradt el a siker sem. Ami elsősorban a hiteles karaktereknek volt köszönhető. A legfontosabb szereplő persze a történet elején még csak hadnagy, majd történetünk végén már őrnagy Richard D. Winters (Damian Lewis), és ott van a tiszttársát, Nixon százados (Ron Livingston), 'Buck' Compton (Neal McDonough) Carwood Lipton őrmester (Donnie Wahlberg), illetve a rettenthetetlen, de ellentmondásos megítélésű Ronald Speirs százados (Matthew Settle) és így tovább.
A sorozat az HBO MAX-on nézhető
