Müszi és Fogyi úr az orrodat is tisztíccsa - Bizarr reklámok a rendszerváltás idejéből

1990. környékén a Skála Kópé már a kiégett kabalák szigetén töltötte száműzetését, az ország népében pedig élt a remény, hogy a „Jóska-Gyurka-véreshurka”- és a „nem lehet megunni”-kaliberű szellemi szőnyegbombázás befejeztével a reklámok univerzumában is beköszönt a rendszerváltás. Bizonyos értelemben így is történt, de nem állítjuk, hogy volt benne köszönet.

Emlékezzünk meg néhány reklámról a 80-asok végéről és a 90-esek elejéről, mely messzemenőkig igazolja ez utóbbi állítást:

Orosházi libamáj konzerv

 

A testvérszülők gyermekeként fogant reklámok fejedelme. A tévéhirdetések válasza a neonszínű agyhúgykőre.

Kádár János már meghalt, ám demenciája tovább élt,

és jól fizető állást kapott a kreatívszakmában. Munkássága – akárcsak egykori gazdájáé – kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar néplélekben: az „ugyan már, királylány” szállóigévé vált, az anakronizmust pedig senki nem feszegette. Mint ahogy azt sem, hogy a szélütött, libamáj-fetisiszta lovag eleve hogyan felejthette a trónteremben az akkor még nem is létező konzervet.

 

 

Fekete Laci és a Gyermelyi

 

A kőgolyóval kidobózó, vasúti sínre tengerészcsomót kötő, gnúcsordákat reggeliző erősembert már megannyi hirdetésben hallhattuk-láthattuk, ám a fatális félreértéssorozatot, miszerint Fekete Laci megnyerő reklámarc, a Gyermelyi indította útjára. Ráadásul egy olyan alkotással, melynél egy okmányirodai biztonsági őr őszes fülszőrzete frappánsabbat agyalt volna ki. De semmiképp nem bizarrabbat.

 

 

Tombolaszelvény a Lajcsi-kazettákban

 

1990-ben járunk, tehát jó hét évvel azelőtt, hogy Lagzi Lajcsi műsorról műsorra az Amazonas egypercnyi vízhozamát izzadta volna bele sportzakójába a Dáridóban. Hősünk a szóban forgó reklámot még mulatóskazetta-dealerkedésből befolyt összegekből finanszírozta.

(A lakodalmas zene az a THC, mely azóta sem ürült ki a magyar nép szervezetéből.)

Ez a magyarázat a mindössze tíz másodperces hosszra, és még véletlenül sem az, hogy ebben a terjedelemben talán kevésbé lehet megrázó az audiovizuális élmény. Hogy a szóban forgó Reanult gépjárművet valaki megnyerte volna, arról nem szól a fáma, mint ahogy arról sem, hogy átadás előtt kiszórták-e a dinnyerakományt a hátsó ülésről.

 

MC Gesztenye és az ITT Nokia

 

Geszti Péter, a mi Katica-tortabevonóval beborított és franciadrazséval dekorált Grandmaster Flash-ünk már a Rapülők előtt is kacérkodott a rappeléssel, csak ekkor még megrendelésre ostromolt minket veretes rímjeivel. Hogy miért nem az ominózus Papírgyár-reklám került be válogatásunkba? Nos, egy igen egyszerű oknál fogva: az „ITT Nokia / Fekete a tok(i)ja” sorok hallatán anno fél évet kényszerültünk eltölteni az Romhányi József Rímkorrekciós Intézet zárt osztályán.

 

 

Wick Atemfrei – az orrodat is…

 

A korai 90-esekben is voltak kultúrkörök, ahol az ütköző vagy a csatlakozó nem tárgyakat jelöltek, hanem szimpla kérdőszavak voltak. Mások a tengeri fosztogatókra hivatkoztak kalauzokként, és nem is volt ezzel nagyobb baj. Csakhogy korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy ezen kollektívák nyelvezetét eladásra szánt termékek esetében használják milliók füle hallatára. Az eredmény nem maradt el:

az ország egy emberként hördült fel a Wick-reklám hallatán,

az alkotók tehát maximálisan célt értek. Ám abbéli félelmükben, hogy klimaxos nyelvtantanárnők táblakörzőt döfnek tarkójukba, végül megfutamodtak, a sutyerák kapus pedig a továbbiakban a „tisztítja” formulával élt.

 

 

A legendás Fogyi-tabletta

 

Hogy a fogyással kapcsolatos néphülyítés mikor vette kezdetét a történelemben, azt nem tudjuk pontosan, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy ez a reklám emlékezetes állomása volt. Leginkább azért, mert a racionalitás csíráját sem fedezhettük fel benne. A mai napig nem értjük pl. hogy 1.: a megrendelő miért Achim Lauritzent kérte fel A Guldenburgok örökségéből, amikor eleve egy megbízhatatlan, ármánykodó karakter volt; 2.: Achim hogyan mondhatott igent ilyen fokú szégyentelenkedésre; 3.: miért öltözött leszázalékolt westernhősnek; 4.: ha már így alakult, miért kapta le tehenészkalapját, hogy megvillantsa – köztudottan – tükörfényes buksiját.

 

 

A nem kevésbé legendás Mr. Hair-hajszesz

 

„Fater, többet nem kéne lakkbenzint tolni a Seduxenre!”

– valahogy így hangozhatott az a mondat, melynek hatására a Fogyi-reklám szellemi atyja vérszemet kapott. Újra előrángatta hát a lakáshitel és az uzsorások kifizetésével küszködő Lauritzent, hogy ezúttal a „Schrödinger frizurája”-paradoxont prezentálja vele. Ezek után pedig végképp nem lepődtünk volna meg, ha természetfilmet forgat a Vatikán vadvilágáról, netán személyesen a pápamobil sofőrét kéri fel a Forma-1 népszerűsítésére.

 

 

Ambi Pur – Ne bízza a szélre!

 

Hogy ekkortájt milyen elismerésekben részesültek a reklámszakemberek, azt ma már nehéz lenne felidézni, ám nem kétséges, hogy

az Arany Féregnyúlvány- és Orrpolip-nívódíjat ezen alkotás kiagyalójának ajándékoztuk volna oda.

Természetesen egy csokor virág és egy csupor pelikánhányadék társaságában. Mindezt azért, mert rendíthetetlenül hitt a „gyerekkel és kutyával minden eladható” dogma mindenhatóságában, és mert nem félt kiegészíteni ezt a „bármekkora ragyaveréses mocsári bunkók is vagyunk” lábjegyzettel.

 

 

MÜSZI!!!

A reklám, melynek kapcsán egyértelműen meggyőződhettünk róla: a fejlábú élőlények olykor nemcsak tanácsadóként, de nagyhatalmú döntéshozóként is közreműködtek a magyar reklámszakmában. „Bejön a keménykalapos faszi, csettint, MÜSZI, azt jóccakát’ ” – morzézta a tintahal az akvárium falán, majd elégedetten eltűnt tündérhínár rejtekében. „Ez egy zseni!” – derültek fel a kollégák, nem is sejtve, hogy nekik köszönhetően nem a ’89-90-es átmenet okoz majd Magyarországon totális bizonytalanságot. Sokkal inkább

a kérdés, hogy hirdetésükkel golyós csapágyat, hidraulikus emelőt, lézeres szőrtelenítőt, foxtrott-tanfolyamot vagy gésagolyószettet kívánnak-e a nézőkre sózni.

Végül kiderült, hogy a reklám a Műszaki Üzemszervezési és Számítástechnikai Intézetet hivatott hirdetni, de nem állítjuk, hogy ezen tudás birtokában bárki is megkönnyebbült volna.