Az a vicces, kissé puhány srác a Dokikból még 2004-ben megcsinálta a saját filmjét, amihez még Natalie Portmant is megkapta, és ami azóta kisebb kultuszdarab lett.
A régi környék természetesen a Dokikból ismert Zach Braff saját egotripje, hiszen ő nemcsak a főszereplő, de a rendező és a forgatókönyvíró is, sőt, még a zenét is ő válogatta össze, amiért mellesleg egy Grammy-díjat is hazavihetett. És persze mindazt, amit a képernyőn látunk, a saját gyerekkora ihlette New Jersey-ben – ez volna az eredeti címbeli Garden State. Persze minden díjnál nyilván fontosabb volt Braff számára, hogy a főszerepre megkapta maga mellé Natalie Portmant – állítólag el sem hitte, hogy a színésznő elsőre igent mondott a felkérésre.
Braff az az örökösen szedált srác, aki közepesen ismert színészként nyugtatókon és antidepresszánsokon él Los Angelesben, de amikor hírt kap édesanyja haláláról, rászánja magát a háromezer mérföldes útra, hogy találkozzon elveszettnek hitt múltja emlékeivel.
Otthon nemcsak pszichiáter apjával kezdi újraértelmezni kapcsolatát, valamint régi barátaival találkozik újra, de megismerkedik egy lánnyal is, aki szinte mindenben az ő ellentéte: Sam életvidám, optimista teremtés, aki, bár folyton hazudik, képes arra, hogy mások szemét is ráirányítsa az élet napos oldalára. Braff – vagy ahogy itt hívják, Andrew – esetében ez nehéz feladat, és a múlt egy sötét titkot is rejt.
A régi környék nem egy bonyolult film, a kedves, bár kissé bizarr karakterek viszik előre, mint Portman alakja és a Peter Sarsgaard által játszott sírásó haver, aki mellesleg hullarabló, de ezért nehéz rá haragudni. És persze ott vannak a régi emlékek és a tépelődés, mit kezdjen az ember magával, saját érzéseivel, amikből könnyen lehet irdatlan nagy giccset gyúrni. És nem mondom, hogy a filmek nincsenek néha túlontúl is keserédes momentumai, de képes egy olyan hangulatot kihozni ezekből az összetevőkből, ami csak keveseknek sikerül. És persze Natalie Portman mosolya minden pénzt megér!
