Az egykori színészóriás ma is aktív, ma is minden műfajban lubickol, bár új Taxisofőrt vagy Dühöngő bikát azért már nem csinál – mi azért így is szeretjük!
Válogatott gyilkosok (2011)
Egy filmben Jason Statham, Robert De Niro és Clive Owen? Az csak jó lehet, nem? Mondju azt inkább, hogy izgalmas és korrekt. Hőse egy különleges ügynök (Statham), aki az angol titkosszolgálatnál dolgozott egészen a nyugdíjba vonulásáig. Ám mégsem élvezheti a nyugalmat, ugyanis az egykori mentorát (De Niro) elrabolták, így vonakodva bár, de újra aktivizálja magát. Nincs könnyű feladata: ahhoz, hogy kiszabadítsa a férfit, három profi bérgyilkossal kell végeznie először, ráadásul egy kiálhatatlan kollégát is kap a nyakára – és számos kellemetlen meglepetés is éri.
Vérmesék (2013)
De Nirónak mindig is a maffiózó szerep állt a legjobban: ahogy ő megvetően elhúzza a száját, azt senki sem tudja úgy! És most maffiózó megint, azzal a kis csavarral, hogy jó útra tért, egykor társai ellen valló bűnöző, aki családjával együtt a tanúvédelmi program keretében költözik egy francia kisvárosba. Csakhogy a tartótisztjük (Tommy Lee Jones) legnagyobb frusztrációja sem ő, sem kedves neje (Michelle Pfeiffer) nem tudja levedleni régi rossz szokásait, ahogy a gyerekek sem. Ami elég kellemetlen, amikor az új szomszédokról van szó, de nagyon jól jön, amikor megjelennek a maffia bérgyilkosai! De Niro, ahogy az várható volt, lubickol a szerepben!
Nagyfater elszabadul (2016)
Érdekes, hogy a film minden negatív kritika ellenére rendkívül sokan nézték meg, vagyis Zac Efron és De Niro párosítása önmagában is garancia volt a sikerre, még akkor is, ha egy bizonyos jelenetben Efron arcába nyomta a golyóit, mert itt ilyen poénok vannak. Efron egyébként egy sótlan, unalmas srácot alakít, aki készül elvenni főnöke irányításmániás lányát, és így társtulajdonossá válik apósa ügyvédi irodájának, ám betoppan a rég látott nagypapa, aki magával hurcolja egy hosszú útra, és a gondoskodik róla, hogy unokája minden terve dugába dőljön, mert ő ilyen gondoskodó típus. És nem mondom, hogy nincsenek a filmnek jó pillanatai, De Niro pedig kifejezetten élvezi a marhulást.
A törvény gyilkosa (2008)
Ez a film lehetett volna az új Szemtől szemben (1995), és nyilván ez is volt a kitűzött cél, ezért hozták újra össze Al Pacinót és De Nirót, akik ezúttal mindketten zsarut játszanak, de nem feltétlenül jó fiúkat. Valaki ugyanis olyan nehézsúlyú bűnözőket gyilkol a városban, akiket, bár elkaptak, mégis valahogy megúszták a börtönt. A kérdés az, ki a gyilkos és miért hagy versikéket az áldozat mellett? És jobb rendező egy jobb sztorival akár egy klasszikust is készíthetett volna, így csak egy hétvégén simán nézhető darab jött össze, a mellékszerepekben 50 Centtel, John Leguizamóval és Carla Guginóval.
Férfibecsület (2000)
Volt idő, amikor Cuba Gooding Jr. volt a legnépszerűbb afro-amerikai színész Hollywoodban, és ezt a filmet pontosan rá írták, de biztos, ami biztos, mellékelték Robert De Nirót, aki egy bigott, túlságosan kemény kiképzőtisztet alakít, akinek a kezei közül kerülnek ki a haditengerészet legjobb nehézbúvárai. És amikor egy fekete tengerész érkezik a kiképzőközpontba, mindent megtesz, hogy kibuktassa onnan, lehetetlen feladatokat bíz rá, rendre megalázza, ám képtelen megtörni az újoncot, és egy ponton túl tisztelni kezdi – és a végén ő lesz az, aki kiáll mellette, magára vonva ezáltal sok bajtársa és felettese gyanúját és ellenszenvét. Bár van valami szájbarágós a mondanivalóban, De Niro itt is remek, és én bizony félnék tőle, ha az én kiképzőm lenne!
