Tévénézettség: meglepő veszteségeket könyvelhet el a Megasztár

A hét vesztese egyértelműen a TV2 lett: a Megasztár és az Ázsia Expressz is veszített nézettségéből, előbbi ráadásul tetemes mennyiséget.

Kijelenthetjük, hogy Magyarországon győzedelmeskedett a trash: a szombati X-Faktor végzett az első helyen a fiatalok körében, míg a teljes lakosság körében a Megasztár lett az első helyezett.

Még úgy is, hogy az előző héthez képest 87 ezerrel (!) csökkent a műsor nézettsége, ami még gombócból is sok! Ha valaki megnézte mindkét úgynevezett tehetségkutatót, akkor az láthatta, hogy mind a TV2, mind az RTL csúcsra járatta benne a trash műfaját, vagyis nem az énekeseken volt a hangsúly, hanem az őket körülvevő cirkuszon, ami, ha tippelnünk kéne, egyik esetben sem a véletlen műve volt.

ez is érdekelhet

Ugyanaz a bohóc ugrált az X-Faktor és a Megasztár asztalán

Ufóként és pilótaként.

Tovább

 

A fiatalok körében tehát stabilan vezet az X-Faktor, az előző héthez képest ráadásul tízezer nézővel növekedett a közönsége 388 ezerre, a közönségaránya pedig bődületesen magas, 37,7 százalékos lett. (Ez egy héttel ezelőtt még 34,8 százalék volt.) Ebben a célcsoportban a TV2 tehetségkutató műsora, a Megasztár csupán a hatodik helyen végzett 240 ezer nézővel, és itt is számottevő csökkenést láthatunk: egy hét alatt a nézőszám 47 ezerrel lett kevesebb, míg a közönségarány 25,1 százalékról 21,6-ra zsugorodott. Legutóbb még a második helyen végzett a műsor, most viszont három Árulók-epizód és a Sztárbox is  beelőzte a listán, ezek mindegyike az RTL-en volt látható.

És ha már Az Árulóknál tartunk: az RTL nyomozós realityjének nézettsége növekvő tendenciát mutat, hiszen az előző, premierhéthez képest mindkét célcsoportban több embert ültetett a képernyők elé: míg a fiatalok körében a műsor első hetében átlagosan 223 ezren néztek egy epizódot, ez a szám mostanra 247 ezerre, a 22,2 százalékos közönségarány pedig 24,1 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan a TV2 kalandrealityje, az Ázsia Expressz viszont az előző héthez képest veszített a nézettségéből: a 210 ezres nézőszám 201 ezerre csökkent, a közönségarány pedig 21,6-ról 20,5 százalékra változott.

Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban; Forrás: RTL

 


Biztosat nem tudunk mondani, de valószínűsíthetően mind Till Attiláék kiesése, mind Az Árulók sikeressége közrejátszhat az Ázsia Expressz nézettségének csökkenésében, mindenesetre már csak ezen a héten izgulhatnak a nézők a játékosokért: ugyanis mindkét műsor véget ér.

Az RTL másik hétköznap jelentkező műsora, a Házasodna a gazda a premierhéthez képest szintén növelni tudta nézettségét a fiatalok körében 106 ezerről 108 ezerre, viszont a teljes lakosság körében csökkent iránta a lelkesedés és 340 ezerről 330 ezerre apadt a nézőszám. A TV2 másik, hétköznap jelentkező műsora, A kísértés mindkét célcsoportban veszített nézettségéből, de még így is többen nézték, mint az RTL-es gazdás társkereső realityt.

A két célcsoport szempontjából a következő a helyzet: az idősebbeknél egyértelműen az Ázsia Expressz (782 ezer néző; 23,9% SHR) a favorit, míg a kereskedelmileg fontos, 18 és 49 év közöttiek körében Az Árulókat nézik sokkal többen.

Ázsia Expressz; Forrás: TV2

 

A hétvégi showműsorok tekintetében, ahogy már fentebb írtuk, a fiatalok körében az RTL-es X-Faktor győzedelmeskedett, a teljes lakosság körében pedig a TV2-es Megasztár. A Sztárban Sztár All Stars a fiatalok körében a 13. helyen végzett 163 ezer nézővel, ez nagyjából 20 ezerrel kevesebb, mint az előző hét nézőszáma, de a teljes lakosság körében is veszteséget könyvelhet el a műsor, ott is csak a hatodik helyen ért célba.


Az RTL egyedül a Sztárboxnál szenvedett veszteséget az előző héthez képest: a fiatalok körében 20 ezerrel kevesebben nézték a bokszoló celebeket, mint legutóbb, 243 ezres nézőszáma az ötödik helyre volt elég a nézettségi toplistán. A teljes lakosság körében 30 ezres mínuszban van a műsor, és 511 ezer nézővel csupán a 33. helyen végzett ebben a célcsoportban.

Forrás: RTL Sztárbox

 

A fiatalok körében, főműsoridőben mért közönségarányok tekintetében az RTL került ki győztesen 20,5 százalékkal, a TV2 18,7 százalékon áll a második helyen.

És a tanulság: a kereskedelmi csatornák egyszerűen nem tudják annyira fullba nyomni a trasht, hogy már ne nézze senki, sőt! Minél gátlástalanabb, annál többen nézik.