7 sláger a 90-esekből, melyektől epét hánytunk

Dogmatikus igazság: sláger az, amit tíz rádiós kedvel, és ebből kifolyólag egy egész ország hallgat.

Kiváltképp igaz volt ez a kereskedelmi rádiók (és zenetévék) aranykorára, amikor egyesek sportot űztek abból, hogy a legidegtépőbb dalokat katonai kínvallatás jelleggel játszották az elviselhetetlenségig. Idézzünk fel ezek közül néhány rosszemlékű precedenst!

(Amellett, hogy a lista a teljesség igénye nélkül készült, a túlontúl triviális példákat pedig megpróbáltuk hanyagolni, így a Barbie Girl és a Mambo nr. 5. kihagyásáért előre is elnézést kérünk!)

Los Del Rio: Macarena

A 90-es évekbeli latinpop-hullám Magyarországot sem kímélte, a Fiesta zenekar pl. hajszál híján kivívta, hogy Kuba, Costa Rica és Kolumbia egyszerre sújtsa kereskedelmi embargóval hazánkat. Ám ha spanyolnátha valódi zenei örököseit keressük az ominózus évtizedben, akkor a Los Del Riót kell megneveznünk. A posztmodern tinipop és a Kívánságkosár-kompatibilis latin táncdal fúziója egyszerre okozott agyhúgykövet és prosztatamegnagyobbodást, ha pedig mindez utcabálokon vonatozó 50-esek látványával vegyült, joggal érezhettük magunkat a lakossági pokol legmélyebb bugyrában.

 

Cher: Believe

Cher a Shoop Shoop Song feldolgozásával 1990-ben már kísérletet tett az évtized legirritálóbb slágerének legyártására, ám a valódi atomcsapás csak nyolc évvel később következett be. A Believe normális esetben annak ellenére nem került volna fel a listára, hogy a vocoderes lónyihogás-effekt a stúdiótechnika történetének válasza volt a tepsibe égett hurkamaradék villával való karistolására. A rádiós és zenetévés programigazgatók azonban kb. háromperces rotációban oktrojálták be a lejátszási listákba, és lassan a babosdöbrétei búcsú ringlispílsláger-válogatásán is kiszorította a Coco Jamboo-t. És a különös kegyetlenséggel elkövetett kegyelemdöfés még csak ezután érkezett.

 

Eiffel 65: Blue

1998. októberében egy másik szerzemény is napvilágot látott, melynek tagjaira az Ízléskommandó Nóta Munkacsoportjának vocoder-elhárító alosztálya joggal adhatott volna kilövési engedélyt. Ugyanakkor míg Cher a konformista embercsoportokat célozta meg slágerével, addig az Eiffel 65 a zsigerzacskóval és reszelőnyelvvel rendelkező élőlényeket. És mélységes sérelmünkre nem volt deficit olyan DJ-kből, akik az ő, és csakis az ő szórakoztatásukra esküdtek fel.

 

Baha Men: Who Let The Dogs Out

A Mónika Show-nak köszönhetően a „sintér” kifejezés elsődlegesen ma már nem a gyepmester szinonimája, sokkal inkább jelző, melynek pontos jelentésével feltehetőleg maguk a nyelvművelők sincsenek tisztában. Mi azonban teljes lelki nyugalommal használjuk a Baha Men egyetlen slágerére - és legkevésbé sem csak a dal tematikája okán. Az ezredforduló környékének legirritálóbb listavezetője ma is képes romba dönteni egy komplett szombat esténket, ha netán kellően pikularészegek vagyunk hasonló zenei felhozatallal bíró szórakozóhelyek látogatásához.

 

Whigfield: Saturday Night

Irreális elvárás lenne egy olyan slágertől irodalmi és zenei mélységet várni, mely azt boncolgatja, mekkorát is szeletelünk majd szombat este az érsekhalmi Lopótök Pajtadiszkóban. A szóban forgó szerzeményt azonban akkor is kikértük volna magunknak, ha a gyomortükrözés előkészületeinek himnusza lenne. Ám egy bizonyos rekordot semmiképpen nem vitathatunk el a Saturday Nighttól: nem tudunk más dalt említeni a 90-esek – amúgy barátok közt is megterhelő - dancefloor mezőnyéből, mely már az 5. másodpercben arra késztetne minket, hogy Buffalo-cipőben járjunk kalotaszegi néptáncot az előadó arcán.

 

Liquido: Narcotic

A megszépítő messzeség nemcsak térben, de időben is létező fogalom: sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a (Pepsi) Sziget fénykorában is feltűntek a Nagyszínpadon „az meg mi a f***om?!” kategóriás előadók - igaz, ekkor ők voltak kisebbségben a jelenlegi, mintegy 90%-os többséghez képest. Ezek egyike volt a Liquido is, legalábbis azon szerencsések számára, akik sosem hallották Narcotic című, egyetlen slágerüket. Pedig szinte lehetetlen volt elkerülni, hosszú évekig olyan volt az ominózus szerzemény, mint a Family Frost-szignál: csak a belvárosi légkalapács zaja nyújtott védelmet vele szemben. Rockdiszkók időcsapdában rekedt lemezlovasai a mai napig hajlamosak fellendíteni vele a pult forgalmát.

 

Savage Garden: Truly Madly Deeply

A Savage Garden egyetlen titkolt céllal kezdte meg működését: hogy önreflexióra bírja mindazokat, akik a 90-es évek fiúcsapatait émelyítően nyálasnak titulálták. Mi több, leghíresebb slágerükkel bebizonyították, hogy a Take That és a Backstreet Boys szőröstökű varacskosdisznók gyülekezete volt hozzájuk képest. A Truly Madly Deeply jóvoltából saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit érezhet egy levelibéka, akit baklavasziruppal locsolnak le, majd rózsaszín pillecukrot tuszkolnak a szájába.