A korai 2000-esek irritálóan túljátszott magyar slágerei

A világvégeváró szekták csúnyán lyukra futottak, amikor 1999 augusztusában „már minden mindegy” alapon védőszemüveg nélkül nézték végig a napfogyatkozást. De nem jártak jobban azok sem, akik abban a hitben éltek, hogy a millenniumhoz Happy Meal-menüben járó „új aranykor” eljövetele bárminemű hatást gyakorol a magyar popzenére.

Az új évtized/évezred beköszönte azonban minimális változást mégis hozott számunkra: a kereskedelmi rádiók és a zenetévék döntéshozói még bestiálisabb energiákat mozgattak meg annak érdekében, hogy az agyonjátszott popslágereket a ravatalon fekve se tudjuk kiverni a fejünkből. Lássunk ezek közül pár példát:

Groovehouse: Hajnal

A „régen minden(!) jobb volt” egy jól hangzó, ám erősen kikezdhető állítás. Míg pl. manapság az Alza.hu-s zöld genyó ellen védekezhetünk reklámblokkolóval, a Hajnaltól anno a tankelhárító szívlapát, de még egy Nokia 3310-esekből tákolt atombunker sem óvott meg minket. A Groovehouse dala mellesleg ékes bizonyítéka volt annak, hogy a legelviselhetőbb kommersz popdal is képes muzikális higanycseppként funkcionálni, ha hónapokon át hárompercenként juttatják szervezetünkbe. A hatás ugyanakkor nem maradt el: az ominózus dal a pacsirtákkal, a pékekkel, a vidéki kisnyugdíjasokkal és a csepeli kakasokkal egyszerre utáltatta meg a címben foglalt napszakot.

 

Zanzibár: Szerelemről szó sem volt

A 90-es évek magyar dance-előadói végérvényesen leszoktattak minket a dalszöveg-elemzésről. Már pusztán a Szomorú szamuráj alapján beláttuk: egy kénsavas tartályban kifizetődőbb elmerülni, mint a korabeli sorok túlnyomó többségében. És isten látja lelkünk, nem bolygattuk volna később a Szerelemről szó sem volt szövegét sem, ha a rádiós DJ-k nem részesítették volna általa pszichénket egészségtelen mértékű szőnyegbombázásban.

Ott álltunk, még emlékszel, érzem
Füstölgő puskacső csak lógott a kézben

Ez az idézet önmagában (és ún. kontextusba helyezve) is érvényt biztosított az általános iskolai irodalomórák általunk leggyűlöltebb kérdésének, miszerint „mire gondolt a költő?” A Zanzibár slágerének azonban dekódolhatatlan sorai és túljátszottsága ellenére is volt egy elvitathatatlan érdeme: a refrén egyéjszakás kalandok örök kulturális hivatkozási alapjává vált.

 

Bery & Váczi Eszter: Egyedül

Mi sem áll tőlünk távolabb, minthogy egykori gyerekszínészek és -előadók ma már talán megmosolyogtató produkcióin húsz-, harmincéves távlatból gúnyolódjunk. (Jó, azért vannak esetek, amikor képtelenek vagyunk uralkodni magunkon.) Sőt, utólag pl. kifejezetten örülünk, hogy Sugár Berci anno nem jutott Macaulay Culkin sorsára, és felnőttfejjel komolyabb karriert volt képes befutni. Ami pedig Váczi Esztert illeti, a Jazz+Az-t a 90-es évek egyik legszínvonalasabb hazai mainstream popprodukciójaként tartjuk számon. Szóval legkevésbé sem a zsigeri ellenszenv beszél belőlünk, amikor azt állítjuk, hogy kettejük közös produkciójától 2001-ben (majd még jó pár évig) akkumulátorsav spriccelt fülünkből. Tudniillik az Egyedül című szerzeményt a rádióadók tömőcsövön keresztül adagolták nekünk, leginkább mázsás dózisban.

 

Crystal: Két utazó

Régóta ismert tézis, hogy komoly- illetve népzenei motívumok diszkóritmussal való vegyítéséből nem származhat más, mint sáskajárás, dögvész, békainvázió – és persze Magyarországon Artisjus-díj. De ne legyünk igazságtalanok, a Crystal által ily módon kreált kelta-dance elegy még bőven a tolerálható kategóriába esett volna, ha pl. Lajtai Kati egyedül viszi az éneket. (Lehet, hogy ez esetben az Univerzum később megfosztott volna minket minden idők egyik legmegnyerőbb hazai médiavigyorától, de eskü, szakember segítésével feldolgoztuk volna.) A Két utazó sem elsődlegesen giccsfaktora miatt volt egyenértékű az IRA hadüzenetével, hanem mert anno többször ment le naponta, mint az összes intimbetétreklám együttvéve.

 

Fiesta: Angelina

2001-ben csaknem négy évtizede voltunk túl a kubai rakétaválságon, amikor a Fiesta együttes elhatározta, hogy a Havanna-lakótelepre is elhozza a karibi életérzést. Szerencsére Fidel nem volt a Danubius Rádió hallgatója, és talán az Izé Philippel is megfelelő ellenérvet jelentett a Z+ bambulásával szemben, így megúsztuk az újabb nukleáris fenyegetést. A magyar lakosságnak azonban az Angelina jóvoltából kétség kívül kijutott egy szeletnyi guantanamoi gyomorideg.