Titkos üzenet, avagy hogyan "buzdított" öngyilkosságra a Judas Priest

A heavy metal bandának bíróság előtt kellett felelnie két fiatal rajongójuk haláláért.

1985. december 23-án két fiatal nevadai fiatalember, a 20 éves James Vance és a 19 éves Ray Belknap utóbbi házában egész délután Judas Priest-lemezeket hallgattak, majd súlyos alkoholos és drogos befolyásoltság alatt egy luteránus templom játszóterére mentek, ahol

shotgunjaikkal fejbelőtték magukat.


Belknap azonnal a helyszínen életét vesztette, Vance azonban a csodával határos módon túlélte az öngyilkossági kísérletet, arca azonban a felismerhetetlenségig eltorzult.


Vance négy hónappal később levélben próbálta magyarázni az eseményeket halott barátja anyjának:

„Azt hiszem, az alkohol és a Judas Priest vezetett minket oda, hogy elhiggyük, az életre a halál a megfelelő válasz.”

A fiúk szülei ezért aztán azzal a több mint merész állítással álltak elő, hogy gyermekeik a Judas Priest számokban elhangzó olyan rejtett üzenetek hatására követték el tetteiket, mint pl. „próbáld ki az öngyilkosságot!” vagy „halj meg!”, ezért 6.2 millió dollárra perelték a zenekart és kiadójukat, a CBS-t.


Az incidens kísértetiesen emlékeztet Ozzy Osbourne hasonló esetére, ahol szintén egy öngyilkosságot igyekeztek egy elhunyt tinédzser szülei egy rocksztár nyakába varrni. Különösképpen a Better By You, Better Than Me című dalra élezték ki a dolgot, amibe a „tedd meg, tedd meg!” frázist hallották bele a kedves szülők és ügyvédeik.


Az eredetileg ráadásul nem is a Judas Priest, hanem a Spooky Tooth zenekar által írt és előadott számot Rob Halford frontembernek még el is kellett  énekelnie a bíróság előtt, hogy megállapíthassák, valóban van-e rejtett üzenet a sorok közt.


A nonszensz per során a védelem többek között azzal érvelt, hogy a lemez akkor már 12 éve jelent meg és milliókat adtak el belőle, így ha öngyilkosságra ösztönző üzenetek lennének benne, azóta már elég sok Judas Priest-rajongó halt volna meg. A zenekar menedzsere mindehhez még azt is hozzátette, ha valóban titkosan üzengetnének a rajongóknak, inkább arra biztatnák őket, hogy vegyenek még több lemezt.

 

Forrás: Paul Natkin/WireImage

 

A per koronatanúja a fejlövést túlélt James Vance lett volna, ám három évvel az öngyilkossági kísérlet után a fájdalmainak csillapítására szedett gyógyszerekkel végül túladagolta magát és 1988-ban ő is elhunyt.

Az ítélet a perben végül 1990 augusztusában született meg, ami kimondta, hogy bár valóban lehetnek tudatküszöb alatti üzenetek a lemezen,

nincs bizonyíték arra, hogy ezek okozták volna a tragédiát.

 

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.