Egyéb

Prora belülről

Online nézhető Budapesti Távmozi (Toldi Távmozi)
2021. március 10. (szerda) 20:30

A pandémia számos olyan jelenségre hívta fel a figyelmet még élesebben, amelyekkel a Budapesti Építészeti Filmnapokon rendszeresen foglalkoznak. A bemutatott produkciók kérdéseket tesznek fel, problémákat járnak körül, állásfoglalásra késztetnek, miközben együttesen azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy mindezek nem elszigetelten léteznek, hanem szorosan összefüggenek, vagy akár egy nagyobb értelmezési keretben ugyanolyan eredőjű kérdéseket jelentenek.


A „tengerparti szörnyeteg” és a „rügeni kolosszus” néven ismert Prora a világ leghosszabb épületének számít. A náci Németország tengerparti üdülőhelyének tervezték, a második világháború után az NDK egyik legnagyobb laktanyájává alakították, majd az ország újraegyesítése után teljesen elnéptelenedett. Manapság szállodák és apartmanok jelennek meg az örökségvédelem alatt álló épületben, az egyik legszebb német partszakaszon. Prora a szemünk láttára fejlődik modern balti tengerparti üdülőhellyé. A film, miközben körüljárja az épületegyüttest, feltárja annak különböző történelmi, építészeti és pszichológiai rétegeit. Az épület meglepő kapcsolatoknak lesz kiindulópontja emberek és a társadalmak, a modern építészet és a tömegturizmus jelensége között. Lélegzetelállító mai felvételeken és archív anyagokon keresztül mutatja be a rendező, hogy a Prora-terv közvetlenül olaszországi mintaképekből ered, miközben hivatkozik a New York-i felhőkarcoló-építészetre is.


(a film adatlapja)