A májusi nagysikerű Korona / Ékszer jótékonysági online ékszeraukció után idén szeptemberben már hatodik alkalommal rendezik meg az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénysorozatot.
A kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája kiváló hazai és külföldi ékszertervezők alkotásait mutatja be a nagyközönség számára, a FISE - Fiatal Iparművészek Stúdiója egyesület támogatásával.
A rendezvény kétéves tematikája szerint minden páros évben egy sok helyszínen zajló kiállítássorozattal találkozhatunk, amely elsősorban a hazai alkotóknak biztosít megjelenési lehetőséget. Így idén 31 kiállításon, mintegy 80 alkotó ékszerei lesznek megtekinthetőek Budapest-szerte.
Idén egy teljes héten át a kortárs ékszereké a főszerep Budapesten.
Szeptember 14. és 20-a között sorban nyílnak meg kiállítások a fővárosban, ahol magyar és külföldi alkotók egyaránt bemutatkoznak majd.
Szeptember 19-én, szombaton az alkotók meghosszabbított nyitvatartás mellett várják az érdeklődőket a kiállítások helyszínein.
Az idei év hívószava a 0- / Zero negative.
A témában a szervezők nemzetközi ékszer pályázatot írtak ki, melyből nívós zsűri választotta ki azokat, akik a központi kiállításon részt vehetnek.
A központi kiállítás zsűrijének tagjai: Vági Flóra, Leo Caballero, Lin Cheung