A tárlat hívószava “Horror Vacui”: -, Irtózás, az űrtől, az ürességtől. E kifejezés a képzőművészetben a rendelkezésre álló tér- képfelület teljes kitöltését jelöli. Maga a fogalom Arisztotelésztől származik, aki Fizika című tanulmányában a következőt írja: „A semmi nem lehet valami”. A természetben sehol nincsen űr, ha volna is, a környező világ töményebb, a permanens anyag azonnal kitölti a vákuumot. A természet irtózik az ürességtől. A középkori egyház világképének alapvető elve volt az arisztotelészi horror vacui, az az elképzelés, hogy a természet nem ismeri a légüres teret. Ez a természettudományos irányvonal határozta meg középkori gondolkodást Pascal vákuum- illetve nyomáskísérletéig, amely cáfolata lettek az üres tér teóriájának. (…) A két ellentétes nézet vezetett az ún. “régiek és a modernek vitájához”. Az Arisztotelészt, mint tekintélyt követők és az új természettudományos gondolkodás képviselői közötti küzdelemhez. A fogalom bizonyos korszakokban, és területeken pl: az európai művészetben gondolhatunk a barokkra vagy a szecesszióra -, uralkodó jellegű törekvéssé válik. A horror vacuiság az ősfélelem felszínre törése egy zsúfolt formarendszeren belül, a vákuum elfojtásának diadala.

Kiállító művészek: Alföldi László András, Baráth Bálint, Bács Emese, Berkei Csaba, Budaházi Tibor, Diósi Máté, Dréher János, Gergely Nóra, Elekes Károly, Gáll Ádám, Holló István, Kemény György, Kósa János, Kótai Tamás, Köböl Vera, László-Kiss Dezső, Magyar Gábor, Mata Attila, Mayer Berta, Miksa Bálint, Schallinger Dávid, Székely Annamária, Tomasz Piars, T. Horváth Éva, Varga Zsófi, Vasvári László Sándor, Wächter Ákos,Vásárhelyi Antal, Végh András, Zakar István