André Kertész és Lőrinczy György neve jellemzően nem egy kontextusban szokott felmerülni a magyar fotográfia történetében. Bár ismerték egymást – erről egy közös New Yorkban készült fénykép az 1970-es évekből, és egy képeslap is tanúskodik – Kertész és Lőrinczy más-más generációhoz tartoztak. Munkásságuk az általuk képviselt irányzatok alapján sem kapcsolható össze: előbbit rendszerint a szubjektív, lírai dokumentarizmus fontos képviselőjeként tárgyalják, míg utóbbit általában a magyar absztrakt fotográfia kapcsán emlegetik. Milyen viszonyrendszerben állíthatóak ki mégis fényképeik egymás mellett, azon kívül, hogy egy városban készültek?
André Kertész 1894-ben született Budapesten, majd 1925-ben Párizsba költözött, első nagyobb kiállítása a párizsi Galerie Au Sacre du Printemps- ben került megrendezésre 1927-ben. Képeit és riportjait többek között olyan nemzetközi folyóiratok közölték, mint a Berliner Illustrierte Zeitung, a Vogue, vagy a L’Art vivant. 1935-re az Európában egyre növekvő antiszemitizmus nyomasztó közeget teremtett Kertész számára, így 1936-ban amerikai vízumért folyamodott és a Keystone Press Agency alkalmazottjaként New Yorkban kezdett dolgozni, majd fél év múlva szerződését felbontva szabadúszóként igyekezett érvényesülni. A sajtófotó ekkora azonban megváltozott, az „agresszív”, új stílus nem felelt meg Kertész líraiságának, kedvvesztettségét az is növelte, hogy a második világháború alatt a hatóságok ellenséges bevándorlónak tekintették, ezért nem fényképezhetett az utcán. 1952-ben feleségével, Elizabeth-tel a Fifth Avenue-ra költöztek. A Greenwich Village a párizsi kis utcákra és kávéházi életre emlékeztette, ez Kertész életébe új örömöt hozott, így újra személyesebb hangvételű fotográfiákat kezdett készíteni, 1964-ben önálló kiállítása is nyílt a New York-i Museum of Modern Artban John Szarkowski rendezésében. Kertész még Párizsban vásárolt egy Leica gépet, amely kis méreténél fogva lehetővé tette a kézből történő, gyors képkészítést. Ezen munkamódszere hatott többek között Henri Cartier-Bressonra, akit a lírai dokumentarizmus másik kiemelkedő alkotójaként tartanak számon, és aki később így nyilatkozott róla: „Bármit csináltunk is, azt előttünk Kertész már megcsinálta.”
A „snapshot” szellemében kezdett dolgozni Lőrinczy György is, aki felesége, Kati visszaemlékezése szerint eleinte „Cartier-Bresson-szerű képeket akart csinálni.” Lőrinczy 1935-ben született Budapesten, és 1958 körül kezdett a Vera Fotóba járni, ahol hozzájutott amerikai fotómagazinokhoz. Ezek hatását felesége így idézte fel: „Az amerikai fotókban szerette az egyenesen-szembenézek-veled-az élettel („straight forward”) realizmusát, az egyszerűnek tűnő, nyitott szemű megközelítést. Általában véve kevésbé találta esztétizálónak, mint az európai fotóművészetet.” 1968-ban barátaik, Edit de Ak és Peter Grass Amerikába hívták Lőrinczy-éket. Ahhoz, hogy útlevelet és valutát kapjanak, Lőrinczy György azt találta ki, hogy csinál egy fotóalbumot New Yorkról. A New York-i hangulatot ekkoriban többek között a hippik, a feketék polgárjogi küzdelmei, kábítószerek és diákmozgalmak határozták meg, a Lőrinczy-házaspárt ez a légkör teljesen „elkábította.” A várost járták éjjel-nappal, partikra, koncertekre mentek, művészekkel ismerkedtek meg. Ekkor még visszatértek Magyarországra, majd 1973-tól végleg New Yorkba költöztek.
André Kertész és Lőrinczy György New Yorkot bemutató fotóalbumai az egyaránt az 1970-es években jelentek meg, bennünk két különböző alkotói hozzáállás jelent meg. André Kertész 1976-ban megjelent Of New York című könyvébe a közel negyven év alatt elkészített fotográfiákból került be egy válogatás. A képeken kiemelt szerephez jutott az architektúra, a fény-árnyék viszonyok által képzett kontrasztok és ritmusok. Kertész attitűdjét egyfajta esztétizáló távolságtartás jellemezte, megfigyelőként volt jelen, nem folyt bele a körülötte végbemenő történésekbe. Ha képein meg is jelent ember, akkor az is távolabbról mutatva, az őt körülvevő környezet szövetébe illesztve. Kertész egyik lefényképezett alanya sem nézett a kamerába.
Lőrinczy György 1972-ben készítette el 1968-as fényképeiből New York, New York című albumát, amely a Magyar Helikon kiadásában jelent meg. Az album bevezetőjében így írt munkájáról: „Ez a könyv nem New Yorkról, a városról vagy New York államról szól. Azokat az embereket fényképeztem, akik között éltem 1968-ban, azokat a helyeket, amelyek valamiért érdekesek voltak az én számomra. A könyvben nincsenek képek nevezetes épületekről, gépesített amerikai háztartásokról, bankhivatalnokokról, milliomosokról, elárusítólányokról, fényről, árnyékról és egy sereg más dologról. (...) Közöttük: hippik, művészek, egyetemisták között laktam az East Village-ben. A szomszéd utcában volt Tom Wesselman műterme, néhány sarokkal odébb Andy Warhol Factoryja, a zöldséges éjszaka is nyitva tartott, és az utcákon tömjénszag volt. Jól éreztem magam közöttük.” Lőrinczy abban végül engedett– mivel a könyvet hivatalosan városalbumként tervezték kiadni –, hogy a végső válogatásba néhány konvencionálisabb képet is integrált, de emellett az albumban rendhagyó módon szerepeltek montázsok is. Az egyik képnél Peter Grass festményét kopírozta az égbe, a 32. oldalon pedig az épületek fölé helikoptert ragasztott. Kifutó képoldalakat, oldalpárokat, és zsírpapírra készült, színes és áttetsző nyomatokat használt fel a könyv elkészítésekor, néhány kép pedig szolarizálva került be a kötetbe. Ezek a megoldások olyan újításoknak számítottak, amelyek akkoriban jelentős hatást gyakoroltak a magyarországi fotós-közegre, az albumot máig fontos kiadványként tartják számon.
André Kertész és Lőrinczy György is Magyarországról indult, bár 41 év különbséggel. Kertész fényképei még inkább a fotográfia klasszikus korszakához, az európai modernizmushoz köthetőek. Számára fontos állomás volt a huszadik század eleji Párizs, baráti köréhez tartozott Picasso, Mondrian, Chagall, és Brassaï, a Montparnasse művésztársaságának fontos tagja lett. A városban közel 10 évet töltött, Európába még életének végén is visszavágyott. A francia fővárosban láthatta először internacionális közegben munkáit Lőrinczy György is, amikor 1967-ben négy műve képviselte Magyarországot a Párizsi Biennálén, azonban rá az európai fotográfia nem volt hatással, inkább a korabeli amerikai szemléletmód fogta meg, 1975- ben már Christo és Andy Warhol társaságában állított ki a Not Photography / Photography című kiállításon New Yorkban. Kertész letisztult, a képtérből minden zavaró elemet kiiktató komponálásmódjával ellentétben Lőrinczy képei nyersek, szemcsézettek voltak, progresszívabb szemléletet képviseltek. Életútjaik véletlen találkozási pontja az 1970-es évek New York-ja lett, és a két alkotó életműve közel egyszerre zárult le: Kertész 92 éves korában hunyt el 1985-ben, míg Lőrinczy 46 éves korában 1981-ben. Egymás mellé állított képeik, a néhány párhuzam mellett az eltérő előzményeket és körülményeket is figyelembe véve szemléletesen mutatják be, hogy közel azonos időben és közel egy helyen mégis hogyan jöhettek létre ennyire eltérő karakterű műalkotások.
Hozzászólások