Kiállító művészek: Helen Beard, Annie Morris, Kristina Schuldt

‘I am the form and I am the hollow, the thrust and the contour’
Barbara Hepworth

A Deák Erika Galéria 25. jubileumi, Colourful: a forma, a körvonal, a szín című kiállításán három nemzetközileg elismert alkotó, Helen Beard, Annie Morris és Kristina Schuldt munkái találkoznak a galéria terében. Ugyan alkotói praxisuk egyedi és egymástól eltérő, mégis: a vonal, a forma és a szín gondolatisága mentén találkoznak egymással. Ezenfelül mindhárom művész izgalmasan kapcsolódik a huszadik századi művészettörténeti irányzatokhoz, a kubizmushoz, a futurizmushoz, az absztrakt expresszionizmushoz, valamint a pop art-hoz. Bár mindhárman inspirálódnak a száz évvel ezelőtti trendekből és mozgalmakból, mégis friss és kortárs nyelven szólalnak meg, a világ aktuális jelenségeit analizálják, azok női szempontú olvasatát adják. A színelmélet gondolatisága mindhárom művész munkásságára hatott, izgalmasan játszanak az árnyalatok kiváltotta érzésekkel, miközben a foltjaikat egyaránt használják térképzésre és ornamensként is.

A kiállítás a galéria 25. jubileumi tárlata is egyben, ezért egy olyan történelmi kontextusba ágyazódik, amelynek referenciái egyaránt fellelhetők mind a huszadik, mind a huszonegyedik században. Mivel Deák Erika mindig is intenzíven támogatta a női alkotókat, már jóval azelőtt, mielőtt a galériák programjában trendként jelent volna meg ez az irány, ezért nem véletlen, hogy e mostani kiállítás kurátora és művészei szintén nők. A tárlaton három női művész munkái szerepelnek, a munkák pedig három művészi eszközt, nyelvet járnak körül: a formát, a kontúrt és a színt. Mindegyik alkotó munkássága szorosan kapcsolódik ezekhez a fogalmakhoz, ugyanakkor egészen másképpen közelítenek ezekhez.

Helen Beard kiindulópontja az akt – férfi és női egyaránt – művészettörténeti kánonja, műveiben azonban a vágyat és az általa inspirált cselekedeteket elemzi. Megkérdőjelezi és újradefiniálja a hagyományos, a nőket tárgyiasító férfitekintetet, teret ad a vágynak, a szexuális szabadságnak és az önkifejezésnek. Képein hullámzó formák, élénk színek, vastag, pasztózus gesztusok jelennek meg, így a testek a kontúrjaikkal és a nyílásaikkal gyakran topográfiai képzeteket szülnek a befogadóban.

A testképek bevonzzák a néző tekintetét, miközben Beard izgalmas léptékváltásokkal, szokatlan kivágásokkal és kontrasztokkal teremt feszültséget. Újabb művei az amerikai pop művész, Tom Wesselmann ikonikus aktjaira is emlékeztetnek, azonban felületei sokkal elevenebbek és érzékibbek, megalkotásukat pedig határozottan női szempontok vezérlik.

Míg Annie Morris leginkább a finoman tapintható, a gravitációt meghazudtoló, élénk színű gipsz- vagy bronzgömbökből álló hatalmas szobrairól ismert, alkotói praxisa során a forma és a vonal lehetséges párbeszéde foglalkoztatja. Új műveiben ismét a vonallal való játék válik hangsúlyossá, a kompozíciók faliszőnyegek, falfestmények és fémszobrok formájában öltenek testet. Beardhoz hasonlóan Morrist is foglalkoztatja a női forma, ami olykor közvetlenül, máskor rejtett utalásként jelenik meg. Morris és Beard munkássága mediális párhuzamokat is felvonultat: mindkettejük készít gobelineket is. És bár a női varrás és szövés hagyománya évezredekre nyúlik vissza, azonban e művészek kortárs nyelven szólalnak meg ebben a médiumban is.

Morris munkái ámulatot keltenek a nézőben, mert egyszerű, gyermeki örömöket (élénk színű játékok, léggömbök, édességek) idéznek meg. Szobrai első ránézésre játékosak és könnyedek, azonban a művek könnyedsége mögött gondos tervezés és hosszas mérlegelés áll. Morris éveket töltött a színek terapikus hatásának kutatásával, vidám, pozitív árnyalatokat használ fel műveihez annak ellenére, hogy azok saját veszteségeinek feldolgozásából születtek. Az ultramarinkékek, a karmazsin, a türkiz és az okker színek reményt árasztanak, menedéket nyújtanak, és a játékosság érzetét ébresztik fel a befogadóban. Ebben az értelemben Nikki de Saint Phalle-hez lehetne hasonlítani, akinek monumentális Nana sorozatát először naivnak vagy túl játékosnak minősítették, de ma már úttörőnek és ikonikusnak tekintik.

Kristina Schuldt szemérmetlenül inspirálódik a modernizmusból – különösen az 1920-as évek mozgalmaiból –, azonban ezt a képi nyelvet csupán kortárs képeinek újragondolására használja. Pontosan felépített kompozíciói feszültséggel teljesek, erős átlók, a centripetális és centrifugális erők lökése-húzása dominálja a festmények képi világát. A művész festményein a nők életében jellemző konfliktusokat, nehézségeket ábrázolja. Schuldt izgalmasan mozog a figuralitás és az absztrakció között. Bátran párbeszédbe lép a kubizmussal és a szürrealizmussal, talán legközvetlenebbül Fernand Léger munkásságához kötődik – olykor szinte olyan érzésünk támad, mintha tényleges párbeszédet folytatnának egymással, miközben egy alternatív, női szempontú látásmódot kínál fel. Schuldt témái – ahogy Beard-nál és Morris-nál is látjuk – a nőkre és a női olvasatra összpontosítanak, szereplői változatosak, vannak köztük sztriptíztáncosok, verekedő nők és „hétköznapi”, látszólag „normális” nők, akiket a közösségi média nyomása sodor a vesztükbe.

A Colourful: a forma, a körvonal és a szín három karakteres, erősen individuális 21.századi női művészt hoz közös platformra. Bár Beard, Morris és Schuldt eltérő nézőpontokat képviselnek, most ezen a kiállításon együtt rezegnek a munkáik, és ők hárman együtt egy csodálatosan friss, egymásból és egymásba áramló, metaforákkal sűrített kiállítást hoznak létre. (Jane Neal, a kiállítás kurátora)