Egymással szemben, lesütött szemmel /Csibra-Kaizler Tamara írásai és Wilhelm Laura fotói

2025. március 8. (szombat) 18:00
2B Galéria 1092 Budapest, IX. kerület, Ráday utca 47.
2025. március 8. (szombat) 18:00 2B Galéria 1092 Budapest, IX. kerület, Ráday utca 47.

Az idei nőnapon figyeljünk azokra, akikre a mindennapok során kevés figyelem fordul!


Különleges kiállítás nyílik meg március 8-án a budapesti 2B Galériában. A jelképesen nőnapra időzített nyitás után az érdeklődők egy héten keresztül látogathatják Csibra-Kaizler Tamara és Wilhelm Laura közös, „Egymással szemben, lesütött szemmel“ című kiállítását, amely a hajléktalan nők mindennapjait mutatja be érzékeny fotók és riportrészletek nyomán.


A hajléktalanság mint társadalmi fogalom, nehezen körülhatárolható, hiszen pontos megfogalmazása csak törvényileg létezik, azonban a lakhatási szegénységben, krízisben élők egy széles spektrumon élik meg ennek valóságát. Csibra-Kaizler Tamara két éve egy többrészes riportsorozat kapcsán kezdett el foglalkozni mélyebben a hajléktalan nők életútjával, a mostani kiállítást pedig Wilhelm Laura fotóművésszel közösen alkották. A kiállítás szerelemprojektként valósult meg, melyet az alkotók a munkájuk mellett fennmaradt szabadidejükben és saját költségen hoztak létre.


A kiállításról
Az „Egymással szemben, lesütött szemmel“ egy merész vállalás, amely vizuálisan és narratíváját tekintve is szembemegy a társadalmi konszenzussal, miszerint a hajléktalan emberek maguk jelentik a „problémát“. Az alkotók ezen álláspontot feszegetve bemutatják, hogy valójában a nők elleni rendszerszintű erőszak normalizálása, a laza szociális háló, és a tabusítás jelentik a problémát, nem az a megközelítőleg 800 nő, akik a téli időszakban hajléktalanellátásban részesülnek.
„Mindezek alapján, amit láttam, úgy gondolom, hogy gyakran egy kedves szó, egy odafigyelő gesztus is elég ahhoz, hogy valakinek megváltoztathassuk a napját“ - meséli Wilhelm Laura a terepmunka során szerzett tapasztalatait. A kiállítás címe is az odafigyelés fontosságára hívja fel a figyelmet: megragadja annak az esszenciáját, hogyan viszonyulunk egymáshoz a mindennapokban. A hajléktalan nők gyakran szégyellik, titkolják hova mennek haza esténként aludni. Ezzel szemben a külvilág pedig tehetetlenül elfordul, és hasonló szégyenérzettel küzd, mert úgy érzi, nem tud mit tenni, segíteni, egyszerűbb úgy kezelni a másikat, mintha ott sem lenne. Csibra-Kaizler Tamara szerint azonban van egy egyszerű út egymás szemléletmódja felé: ,,Az intézmények lakói, a beszélgetőpartnereink nagyon örültek, amikor a látogatásaink során kicsit mesélhettek magukról, beavathattak minket a mindennapjainkba. Azt éreztük, hogy ha ítélkezésmentes, érdeklődő figyelemmel fordulunk hozzájuk - amit ritkán kapnak meg idegenektől, sokkal jobban feloldódnak”.
Az alkotók arra invitálják a látogatókat, hogy az egy hetes kiállítás alatt gondolkodjanak el a portrék és riportok által megismert nők sorsán. Ismerjék meg mélyebben azokat a lányokat, anyukákat, nagymamákat és gyerekeket, akik betekintést engedtek életük komplex történetébe.


A kiállításon túli misszió
A kiállítás egy hete alatt az érdeklődők tematikus tárlatvezetéseken vehetnek részt, amelyeket a projekt megálmodói, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) képviselői, és Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója tartanak.


A kiállítás, nőnaphoz híven, ízig-vérig a női összefogás ékes példája. A két alkotóhoz két tehetséges művész is csatlakozott: Csermák Tamara kurátor, és Habony Dalma grafikus. A kiállítás arculatában használt betűtipust Lucile Billot, francia betűtervező készítette.


A kiállítás megtekintése ingyenes, azonban a helyszín adománypontként működik, ahol pénzt és az érintett nők számára fontos használati tárgyakat gyűjtenek - ennek teljes listája a Facebook esemény leírásában található. A tárlatvezetések pontos időpontjait és témáit a releváns Facebook-események tartalmazzák.


 

Kiállítások

Kapcsolódó események

Hozzászólások