"A koronavírus gyors terjedése miatt a Deák Erika Galéria 2020. március 14-től kizárólag előzetes bejelentkezés után lesz nyitva.
A galéria email címén, illetve a 06 20 915 2633 vagy a 06 30 553 9909 számokon lehet bejelentkezni. Megértésüket köszönjük!"
Fajó János szikár geometriával foglalkozó, színektől kicsattanó, érzéki formai kísérletei grafikai munkák, szitanyomatok, festmények, fali objektek és szobrok formájában maradtak ránk. A Munkácsy és Kossuth díjas képzőművész első posztumusz kiállítása az Ybl Budai Kreatív Házban ebből nyújt egy tematikus válogatást, míg ezzel párhuzamosan a Deák Erika Galéria a művész 1971 és 1989 közötti sokszorosított grafikai tevékenységének legemblematikusabb darabajait mutatja be.
A kiállítás különös érdekessége, hogy a sokszorosított grafika a hazai művészeti műfajok hierarchikus rendszerében igen kevés figyelmet kap. Kevés szó és kisebb érdeklődés övezi a sokszorosított műveket a hazai művészeti életben és a műtárgypiacon, miközben történeti szerepük egyre kiemelkedőbbnek tűnik, nem utolsósorban a kortárs, demokratikusabb hozzáférést biztosító design és plakát mozgalmak is sokat köszönhetnek nekik.
Az 1960-as években új technikák jelennek meg a képzőművészetben és olyan sokszorosított eljárások is fontos szerepet kapnak az alkotói folyamatok során, mint a szitanyomás. Az 1900-as években kifejlesztett, de elsősorban ipari eljárások során alkalmazott technikát olyan amerikai pop művészek tették populárissá, mint Andy Warhol, Roy Lichtenstein, vagy Robert Rauschenberg. A szitanyomás nálunk is hamar a képzőművészek kedvelt médiumává vált, hiszen az újszerű technika segítségével viszonylag olcsón, ami itthon egy fontos tényezőnek számított, tudtak a művészek feltűnő és élénk színhatást elérni. Magyarországra, a külföldre egyre többet utazó művészek közvetítésével jutott el a technika és lassan a hazai grafikai biennálék és művésztelepek is felismerték a benne rejlő lehetőséget.
Fajó igazán aktívan a Pesti Műhelyben kezdett el a szitanyomás technikájával foglalkozni. A Pesti Műhely 1971-től létező neoavantgárd képzőművészeti alkotóközösség volt. Alapító tagjai voltak különböző időtartamokig: Bak Imre, Nádler István, Fajó János, Keserü Ilona, Hencze Tamás és Mengyán András. Az alkotók metszéspontja a hazai összetett művészeti mezőnyben mindenféleképpen az volt, hogy mindannyian a geometrikus és absztrakt művészetet képviselték. Műhelytevékenységükkel hidat képeztek az Európai Iskola és más, idősebb mesterek művészete és saját művészetfelfogásuk között. A műhely szabadiskolákkal, nyári szimpóziumokkal is szorosan együttműködött, miközben egy alternatív galéria rendszer megteremtésén is fáradoztak tagjai. Nem kevésbé ambiciózus célkitűzéseik voltak, mint a művészeti kapcsolatteremtés demokratizálása és nemzetközi szintre emelése.
A számos fekete-fehér sokszorosított technikával szemben a szitanyomás olyan színes nyomtatási technikát tudott alternatívaként kínálni a művészeknek, amellyel ugyanolyan szín-intenzitású felületet érhettek el, mint az olaj vagy az akril használatával. Fajó Jánost is lenyűgözte a technika, amely egy felszabadultabb alkotási lehetőséget kínált, mint ami a politikailag szabályozott festészetben és szobrászatban megadatott akkor a művészek számára.
Fajó egy-egy motívumot több különböző médiumban, szitanyomatban, szoborban, festményben is kivitelezett. Játszott a formákkal, a színekkel, a térrel. Jogosan merül fel a látogatóban a kérdés: mi volt előbb, a festmény vagy a szitanyomat. Bár az alkotási folyamat kívülről nehezen átlátható, és művek gyakran születtek egymással párhuzamosan, Fajónak a szitatechnika abban is segítségére volt, hogy egy-egy motívum variálása közben meglássa, hogy melyik variációból születik majd festmény. A hatalmas Fajó életműből, ebből a formai és mediális gazdagságból mi most egy apró szeletkét, a buja, színes, egymásba ölelkező formákat választottuk ki, s mutatjuk be a galériában.
Hozzászólások