„Úgy látszik, ez egy lehetséges közlésforma. Nem tudom, biztos van abban valami törvényszerűség, hogy mikor mi az, ami… Van idő, amikor az emberek könyveket olvasnak és abból tájékozódnak. A mi időnk most gyors, a dalokat gyorsabban meg lehet hallgatni, mint egy regényt, s ha jók, akkor viszonylag pontos információkat is közölnek. Nem azt mondom, hogy teljeseket, mert ezek helyzetjelentések. Az emberek ebben a felgyorsult időben a saját kétséges helyzeteik között borzasztó kíváncsiak egy pontos helyzetre.” (Cseh Tamás)

Cseh Tamás neve egybeforrt az általa énekelt, átélve közölt dalokkal. Az érettségire kapott gitár, a Bereményi Gézával, majd Másik Jánossal való találkozás determinálta volna sorsát? Akárhogy is, a hatvanas években még festői pályára készülő rajztanár előbb házibulikban, majd színpadon találta magát gitárral a kezében, lámpalázasan, tekintetek kereszttüzében. A Bereményi Gézával újraértelmezett műfaj segítségével, közös albérletükből elindulva népesítették be a használaton kívülre helyezett vágány, a funkcióját vesztett pályaudvar dohányfüstös várótermét olyan figurákkal, mint Antoine és Désiré, Vizi és Ecsédi, Bea és Ács Mari.

Sokan sokféleképpen próbálták megfejteni a jelenség titkát. Bereményi Géza tűpontos, játékos szövegei, Cseh Tamás könnyed, franciás dallamai és szuggesztív előadásmódja egymástól elválaszthatatlanul, közösen emelték kultikus státuszba ezt a populáristól minden tekintetben különböző, sajátos dal műfajt. Cseh Tamás ezekkel a dalokkal egész életén át hírnökként, hírvivőként járta az országot és a Kárpát-medencét.

Idén lenne 80 éves, de már 14 éve nincs közöttünk. A dalok, a helyzetjelentések azóta is szólnak. Arra teszünk kísérletet, hogy személyes tárgyak, fényképek, kéziratok, különleges archív felvételek – azaz Cseh Tamás hagyatékának – segítségével megidézzük életének és a dalok történetének néhány fontos állomását.

Kurátorok: Cseh Borbála, Csengey Balázs
Látványterv és arculat: Mihalkov György