Farkas István 20. századi magyar festőművész egyedülálló életművet hagyott hátra, amely egy stíluskategóriába sem illeszthető be. A kiállításon a látogatók megtekinthetik legkorábbi képeit, az 1920-as években és az 1930-as évek elején Párizsban készült műveit, amikor az École de Paris legnagyobb festői közé tartozott, valamint az 1930-as és az 1940-es évek elején született munkáit, amelyek közül néhány, úgy tűnik, szinte előrevetítette alkotója tragikus halálát. Farkas István művészete és személyisége nagy hatással volt a francia kritikusokra, például André Salmon költőre, aki 1930-ban monográfiát írt róla: könyvében hangsúlyozta a művész „képességét az álmok kifejezésére a valóság legkézzelfoghatóbb szimbólumaival”. Farkas édesapja, Wolfner József halála után, 1932-ben tért haza, Budapestre. Itthon – miközben lépést tartott párizsi kortársaival – megteremtette saját, személyes és szimbolikus vizuális nyelvét. 1944-ben azonban zsidó származása miatt deportálták, és Auschwitzba érkezésekor megölték. A Magyar Nemzeti Galéria életmű-kiállítása halálának 75. évfordulója alkalmából tiszteleg a nagy művész előtt.