Kiállítás

Kincset érő közösség

Magyar Nemzeti Múzeum
2022. március 17. (csütörtök) - 2022. december 31.

Helyszín:

Magyar Nemzeti Múzeum
1088 Budapest, VIII. kerület, Múzeum körút 14-16.

Árpád- és hun-kori aranyleletek, csatok, edények, sőt egy 70 kilogrammos római kilométerkő is látható a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, időszaki kiállításában. A Kincset Érő Közösség tárlata az intézmény Közösségi Régészeti Programjában részt vevő önkéntesek előtt tiszteleg. A kezdeményezés 2017-ben indult munkacsoportként, mára már több mint 200 aktív tagja van, akik az ország minden tájegységéből képviseltetik magukat, korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül. A Magyar Nemzeti Múzeum olyan leleteket köszönhet ennek a közösségnek, amelyek segítségük nélkül sosem kerültek volna elő, így az intézmény gyűjteményét sem gazdagítanák.

A Kincset Érő Közösség című kiállítás 24 olyan leletegyüttest mutat be, amelyeket, egy-két kivételtől eltekintve, korábban még sosem láthatott a közönség. A legfontosabbak között érdemes megemlíteni a nyergesújfalui hun áldozati aranyleleteket, melyekben csatok és különféle veretek mellett többek között egy aranyozott ezüst nyeregveret is található. A kisbárkányi Árpád-kori temető gazdag leletanyaga mellett több sírt is bemutat a kiállítás. A több mint 400 tárgy az őskortól a 18. századig kalauzolja a látogatókat. A legkisebb tárgy alig egy négyzetcentiméter, a legnagyobb egy Római mérföldkő, mely több mint 70 kilogrammot nyom.

A kiállításnak kettős célja van: egyrészt szeretné bemutatni a Közösségi Régészeti program eredményeit, tehát egy rendkívül gazdag tárgyegyüttest, másrészt pedig egyfajta főhajtás az önkéntesek előtt. Köszönetnyilvánítás a hóban, fagyban, nyári kánikulában végzett áldozatos munkáért, hiszen a múzeum olyan leleteket köszönhet ennek a közösségnek, amelyek segítségük nélkül sosem kerültek volna elő, így az intézmény gyűjteményét sem gazdagítanák. A kiállítás a terepmunka mellett az önkéntesek múzeumi életét is bemutatja: a látogatók bepillanthatnak a restaurálás folyamatába is.

Rendőrség foglalta le az aranytárgyakat
A nógrádmegyeri éremkincs egy 119 db-os tallérlelet a 17. század elejéről, mely egy családi ház alapozása közben került elő. A tulajdonosnak köszönhetően az érméket szakszerűen tudták a régészek feltárni, akik az ásás közben még kilenc darab aranyérmét is találtak. A diósjenői aranylelet azonban sajnos egy hányatott sorsú, különleges tárgyegyüttes, melyet a rendőrség foglalt le. Az illegális keresőzés nyomán előkerült aranytárgyak egy részét menekülés közben a Dunába dobták. Ez jelentősen megnehezítette a régészek munkáját, sajnos kontextus nélkül kellett a tárgyakat feldolgozni, így a leletek tudományos értéke jelentősen csorbult.

Közösségi Régészeti Program
A közösségi régészet azt jelenti, hogy egy múzeum a szakembergárdája mellett önkéntesek közreműködésével folytat kutatást, tár fel régészeti lelőhelyeket és végzi el a tárgyak feldolgozását. A közösség tagjai mind civil foglalkozásúak, az önkénteskedés egyfajta hobbiként van jelen az életükben.

A Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Programja 2017-ben indult. Alapítását Vida István régész, az Éremtár munkatársa kezdeményezte, és az indulás óta mára már több mint háromszáz aktív önkéntes tagot számlál. A résztvevők csak tavaly több mint 1600 munkaórát dolgoztak le a feltárásoknál. Fontos megjegyezni, hogy a résztvevők tevékenysége nemcsak a terepi munkát, hanem sokszor a leletek feldolgozását, leltározását is segíti. A múzeum programja előkelő helyen szerepel a hasonló tevékenységet folytató szerveződések listáján mind a résztvevők számát, mind szervezettségét, mind pedig eredményeit tekintve. A tervek szerint a jövőben a program még nagyobb támogatást fog kapni az intézmény berkein belül.

Hozzászólások