A holokauszt ábrázolása, ábrázolhatósága mindig is érzékeny és sokat vitatott kérdése volt mind az irodalomnak, mind a képzőművészetnek. A szemtanúk nézőpontja, a látottak dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez. Létezik egyfajta konszenzus arról, hogy a történtek hű dokumentálásának alkalmas eszköze és „bizonyítéka” csakis a fotó vagy a film lehet. Ez esetben milyen funkciót tölthet itt be a képzőművészet? Az egyéni asszociációk, a történtek egyéni vizuális nyelven való megfogalmazása, és végül maga a műélvezet összeegyeztethető-e a vészkorszak borzalmaival? A képregény műfaja, a játék vagy a humor alkalmas lehet-e a trauma feldolgozására, átadására?

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében több olyan mű vagy album található, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik meg. Külön csoportot képviselnek azok a képek, amelyek dokumentarista szemlélettel, a szemtanúszerep fontosságának tudatában, mintegy tudósítóként vagy hírvivőként ábrázolják a lágerekben vagy a gettóban
történt eseményeket. Ezzel ellentétes felfogásúak azok a munkák, amelyek szubjektív − akár szimbolikus − módon közelítenek a témához.

A művek többségére jellemző, hogy sokszor a képi ábrázolásokhoz szervesen kapcsolódó, címként is értelmezhető feliratok jelennek meg rajtuk. Az írás nem csupán kíséri az ábrázolt témát: a kép és a szöveg egyidejű olvasása arra sarkallja a nézőt, hogy több síkon értelmezze a sokszor egymással ütköztetett képi és írásos tartalmat. A sok esetben gyerekrajzszerű, feliratozott művek szinte képregényes formában mesélik el, „játsszák újra”, dolgozzák fel a lágerben történteket. A holokauszt eseményeinek játékeszközökkel való „eljátszása” gyakran jellemzi a holokauszttúlélők és az őket követő generációk művészetét (például: Zbigniew Libera LEGO. Koncentrációs tábora, Art Spiegelman Maus című képregénye). A trauma és a dráma helyett így az elbeszélésre és a narratívára helyeződik a hangsúly – a játék, mint módszer eltávolít, helyettesít, megidéz, és közben talán a feldolgozás eszközévé, terápiává is válik.

A kiállításon bemutatott önéletrajzi ihletettségű művek esetében a kép és az írás szerves egysége sajátosan személyes elbeszélésmódot eredményez. A tárlat az itt szereplő alkotók munkamódszerének közös vagy éppen eltérő gyökereit szeretné feltárni. A művek együttes kiállításával olyan kérdésekre keressük a választ, hogy vajon mit jelent szemtanúnak lenni, miért lehet fontos a narratív, képregényszerű ábrázolásmód, és hogyan segíti az emlékek mélyebb megértését a kép és az írás együttes használata.

Kiállító művészek: Abádi Ervin, Adler Miklós, Barta Ernő, Bán Kiss Edit, Fekete Edit, Gedő Ilka , Gyenes Gitta, Jankai (Jankay) Tibor, Lakos Alfréd, Lukács Ágnes, Reichental Ferenc, Shraga Weil, Turán Hacker Maria, Vörös Géza.

Kurátor: Farkas Zsófia, művészettörténész - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár