A várótér atmoszférája és az ott zajló események, személyes kölcsönhatások, viszonyok foglalkoztatnak. A buszállomás a mindennapjaim része, mint utas, és akarva akaratlanul, közönsége is vagyok, mivel egy buszmegállóra nyílnak az ablakaim.

A megállás többnyire kényszerhelyzet, amiben megpihenhetnénk, átgondolhatnánk a napunkat, vagy csupán átélhetnénk jelenünket, azonban többnyire a várakozás a feszültséget serkenti, mintsem megnyugvást hozna.
A kiállítótérben létrehozok egy üres megállót, amit a közönség tölthet meg élettel, megállhat és az egyszerre megjelent látogatók között elindulhat egy kölcsönös interakció.