Kiállítás

"Piavetól a Donig, Dontól a Dunáig" - Magyarország katonai története 1918-1948

Helyszín:


1014 Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2-4.

Magyarország katonai történetéből az 1918. november - 1943. január közti időszakot tárja a látogató elé a kiállítás. Ez a korszak, az I. világháborút követő mintegy negyed évszázad forradalmaival, ellenforradalmával, Horthy Miklós országlásával, újabb világháborúval nemzeti történelmünk egyik legviharosabb és legellentmondásosabb periódusa. A tárgyak, dokumentumok, fényképek segítségével tallózhat a kor politikai eseményeiben, személyiségei közt, a Magyar Királyi Honvédség, a tengelyhatalmak és a szövetségesek által használt kézi-, könnyű- és nehézfegyverzet, a harcjárművek és repülőgépek érdekes világában. A kiállításban végig követhető az "őszirózsás" forradalom eseményeit, majd a Tanácsköztársaság 133 napját. Ízelítőt kaphat a vörös és fehérterror eseményeiről, megszemlélheti a hatalmas "Trianon-zászlót", amely a hagyomány szerint 1920. június 4-én Versaille-ban a két trianoni palota közt lobogott a zászlórudak egyikén, s amelyet a hivatalos zászlófelvonáson egy amerikai tiszt állítólag saját kezűleg vett le e szavak kíséretében: "Magyarországnak vége van!". Ugyanitt látható a Magyar Királyi Testőrség és a Magyar Királyi koronaőrök szemet gyönyörködtető díszöltözete, valamint egy külön tárlóban a katonai kitüntetéseket. A magyar történelem sajátos lovagrendi intézményéhez, a Vitézi Rendhez kapcsolódó tárgyakkal is találkozhat. Magyarország azon ritka államok közé tartozott ebben az időszakban, amely önállóan is képes volt repülőgép és harckocsi tervezésére, gyártására. A tárlatban a Héja-, Messerschmitt-, Junkers JU-52 szállító- repülőgépeket, a Toldi, a Turán harckocsikat, a Nimród páncélvadászt, a Csaba páncélgépkocsit, a Zrínyi rohamlöveget és a Botond terepjáró gépkocsit is megtekinthetik az érdeklődők. Ezen kívül életnagyságban látható egy 1915/31M 7,5 cm-es fogatolt hegyi ágyú, lövegmozdonnyal. A kiállításrész - egyelőre - a Donhoz kiérkező 2. magyar hadsereg történetével zárul: az utolsó teremben a hómezőkön át történő keserves visszavonulás töredékes tárgyi emlékei mellett a német, olasz, illetve szövetséges haderő egyenruháiból, fegyverzetéből is ízelítőt nyújt a tárlat.

Vélemény: