A kiállítás 21 tablót, 90 korabeli képreprodukciót és 12 korabeli dokumentum nagyítását tartalmazza és a felkelés első lángjának, a temesvári forradalomnak állít emléket.
1989. december 11-én – éppen 35 éve – a Magyar Televízió Panoráma című műsora bemutatott egy riportot Tőkés László temesvári református lelkészről, akit feljebbvalói és a párthatalom is el akart távolítani hivatalából. Hívei, magyar és román civilek álltak ki mellette, és testükkel vontak kordont a parókia köré, ahol Tőkés László családjával élt. Az ellenállásból tiltakozás, majd egész Temesvárra kiterjedő tüntetés lett. A városban fegyveres harcok bontakoztak ki, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. Az elégedetlenség az egész országra átterjedt, a Bukarestbe szervezett tömeggyűlés résztvevőinek lázadásával teljes rendszerváltás következett be.
Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum és a temesvári 1989-es Forradalom Emlékhely több konferenciát és kiállítást is rendezett együtt. A mostani, Múzeumkertbe tervezett tablókiállítás a Forradalom Emlékhely bemutatkozása Budapesten. A tárlat koncepciójának kidolgozása, a képi és szöveges anyagának összeállítása a temesvári intézményvezető, Gino Rado munkája.
Hozzászólások