Stanisław Ignacy Witkiewicz (művésznevén Witkacy) 1885-ben született Varsóban. Édesapja Stanisław Witkiewicz festő, teoretikus, a zakopanei stílus megteremtője volt. Witkacy apjához hasonlóan szintén sokoldalú művész volt, író, drámaíró, költő, festő, fotográfus, filozófus és esztéta. Alkotói pályafutását festőként kezdte, ám abban csalódott, mert azt kézműves kifejezőeszköznek találta, és a fotográfia lett a következő művészi kísérlete. Megrendezett arcképciklusai kétségkívül a performance előfutárai voltak, amelyeket a fotótörténet egyedi jelenségként tart számon. Filozófiai értekezéseket, regényeket és drámákat is írt, nagy sikerrel. Munkássága európai szinten is jelentős. A történelem áldozata lett, a német és szovjet csapatok közé szorulva 1939-ben öngyilkosságot követett el.

Stanisław Ignacy Witkiewicz portréiban a fotográfus filozófiai és pszichológiai érdeklődése mutatkozik meg, aki a szemeket középpontba állítva az alany valódi identitását kereste. A kiállításon bemutatott önarcképek a művész korai és egyben legismertebb munkái. Egy részük a Witkacyra jellemző „close-up” kompozíciós technikával készült, szűk keretek közé zárt arcokat mutat be. A fotóművészetben korábban senki sem használta ennyire következetesen ezt az azóta a filmkészítésben is alkalmazott módszert. Witkiewicz close-up-jai nemcsak újító jellegűek voltak, de hihetetlenül „metafizikus” arckifejezést is kölcsönöztek a fényképezett személyeknek.