A szerzővel Valuska László beszélget

OTTHON KIZÁRÓLAG indiánkönyveket olvastam, egész délután, hétvégén egész nap, és ezekben folyton előkerült a vadászkés. Vadászkése mindenkinek volt, a sápadtarcúaknak és az indiánoknak is. A műanyag playmobil indián- és cowboyfiguráimnak is volt vadászkésük. Én is akartam egyet. Az indiánkönyvekből kiderült, hogy a vadászkés nyele szarvasagancsból van. Álltam a sport-játék-kempingüzlet kirakata előtt, nézegettem a legnagyobb, csehszlovák gyártmányú bicskát, aminek műbőrtokja volt. A tok hátsó oldalán később ejtettem két bevágást, hogy övre fel lehessen fűzni. Ez a csehszlovák bicska lesz az én vadászkésem. A markolatát csont vagy csontutánzat díszítette, én mindenesetre szarvasagancsnak hívtam. 128 Ft-ba került, ami nekem bizony sok pénznek tűnt akkoriban, de a zsebpénzemből kifizettem, és hazavittem.

A Magamat rajzolom középre központi figurája, Alapi Gergely nem író. Mégis az íróasztalnál találja magát, rajzol, rendezget, lassanként rábírja magát, hogy szembenézzen az emlékeivel. Hét évig tart a múlt átdolgozása, végigkíséri Alapi fiatal felnőttkorát — miközben a többi történetszálon utazás közben látjuk, és visszatérünk a gyerekkorba, Szegedre, az 1980-as évekbe. Milyenek voltak a felnőttek, akik Gergelyt nevelték? Mit akartak, mit csináltak és mit mondtak? Az elején Gergely se tudja, de aztán kertészkedés közben apránként minden kiderül.

A Cser Kiadó programja.