A BELAU egy Fonogram-díjas budapesti downtempo, electronica, trip-hop, chillwave zenekar. Kedves Péter és Buzás Krisztián 2015-ben alapított zenekara. Az Örvényesvölgy Fesztiválra 4-en érkeznek, énekesként Szécsi Böbe lép nagyszínpadunkra. Legfőbb üzenetük, hogy próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Ennek megfelelően a cél, hogy a zene hatására belső utazásra induljon a hallgató, olyan reményteli és napsütötte helyekre, ahol ki tud kapcsolni és képes meglelni a harmóniát. A Belau debütáló dala 2015 év végén látott napvilágot, Island of Promise címmel, amely rögtön komoly sikereket ért el. Számos filmben, reklámban volt hallható, több hazai portálnál bekerült az év dalai közé. 2016 novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amelyen 12 dal található. A lemezbemutató koncertjüket az A38 Hajón tartották dupla teltházzal, az album Fonogram-díjat nyert az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is lejátszotta, valamint 2017-ben felkerült a zenekar az EBBA listára egyedüli magyarként. 2018-ban Breath című dalukat számos nemzetközi blog és rádió méltatta, és Fonogram-díjra is jelölték. A zenekar 2016-ban kezdte a koncertezést és két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban, olyan fesztiválokon, mint a Primavera, a Eurosonic, az SXSW, a Reeperbahn, a Sziget, vagy az Electric Castle.
Koncert
Belau
Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk!
Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Belau előadó
Helyszín:
Linkek:
- Örvényesvölgy Fesztivál 2024 2024. június 28. - 2024. június 30.