Mahler: IX. (D-dúr) szimfónia

„Ez a zene egy másik világból, az örökkévalóságból jön.” Herbert von Karajan ezekkel a szavakkal jellemezte Mahler IX. szimfóniáját. A közel másfél órás mű valóban kivételes atmoszférát teremt. A szerző utolsó befejezett partitúrája ez, mégsem jelenthetjük ki biztosan, hogy az élettől búcsúzik benne, hiszen szinte rögtön nagy lendülettel kezdett bele X. szimfóniájába. Az viszont vitathatatlan, hogy a mű témája a halál: annak gyászos, groteszk, szép és megváltást hozó oldala.

„Kilencedik szimfónia.” A sorszám és a műfaj hallatán azonnal Beethoven utolsó szimfóniájára gondolunk, és ezzel nem voltak másként a 19-20. század szerzői sem. Mahler rettegett a baljós számtól, de komponálás iránti vágya erősebb volt bármilyen babonánál. 1907-ben szívproblémákat diagnosztizáltak nála, valamint elvesztette négyéves kislányát, ami enyhíthetetlen traumát okozott számára. Ennek ellenére karmesterként és zeneszerzőként is aktív maradt. A nyarakat a tiroli hegyekben töltötte, ahol megszületett a gyakran trilógiaként emlegetett Dal a Földről, a IX. szimfónia és a X. szimfónia egy tétele, melyek közül azonban már egyik sem szólalt meg Mahler életében. A IX. szimfóniát ártatlanul induló, ám kakofóniáig fokozódó hatalmas tétel nyitja, amelyet népi ländlerből és keringőből összegyúrt tánctétel követ. Ezután Mahler legmodernebb zenéje, a rondó-burleszk következik; végül túlvilági vízió, éteri hangzás zárja a komor és megható művet.