Brahms: 1. (d-moll) zongoraverseny, op. 15
Sosztakovics: 10. (e-moll) szimfónia, op. 93
Mindenkor igazi ünnep, ha Budapesten köszönthetjük a zongorázás idős nagyasszonyát, Elisabeth Leonskaját, aki még a hetvenes évei végén is bámulatos módon őrzi játékának frissességét. E ténynek kínálja majd újabb élményszerű bizonyságát ez a koncert is, amelynek első részében Leonskaja egy, a szólistától teljes fizikai és intellektuális jelenlétet követelő zongoraversenyt, Brahms első, d-moll versenyművét fogja előadni. A kompozíció 1859-es lipcsei ősbemutatóját majdnem teljes értetlenség fogadta, ám alig néhány év múltán a d-moll zongoraverseny a koncertrepertoár egyik alapművévé vált. Majd’ száz évvel később, 1953 decemberében egészen más körülmények között került sor Sosztakovics 10. szimfóniájának leningrádi premierjére, amelyet izgatott és empatikus várakozás előzött meg. Hiszen az ezúttal Keller András vezényletével megszólaló alkotás a zeneszerző visszatérését jelentette a szimfónia műfajához: nyolc évnyi szünetet, a zsdanovi kultúrpolitika boszorkányüldözését, s éppen nem mellesleg – Sztálin halálát követően. Ez utóbbi vonatkozásban pedig különösen nagy figyelmet érdemel a szimfónia legrövidebb, 2. tétele, mert az itt felhangzó híres és oly agresszív scherzo, úgymond, a szovjet zsarnok zenei portréját rajzolja ki.