Mozart: D-dúr divertimento, K. 136
Schnittke: Versenymű zongorára és vonószenekarra
Dvořák: E-dúr vonósszerenád, op. 22

Moszkvában, a novogyevicsi temetőben van egy különös sírkő. Öt vonalat véstek rá, középen egész ütemet jelző szünettel. Fölötte a hosszas kitartást jelző korona, alatta háromszoros fortissimo. Jobban talán nem is lehetne jellemezni Alfred Schnittke (1934–1998) sorsát.
Német-zsidó eredetű család (ezért az sch a név elején, ha nem cirill betűkkel írják), de szovjetunióbeli élet. Új utakra vágyó muzsikus, akit a Hatalom ugyan nem bánt, de nem is szeret. Inkább csak megtűr. A fiatalabbak előtt éppen ezért lesz Schnittke tekintély. Változatos életművéből ezúttal az 1979-ben komponált, vonószenekar-kíséretes zongoraversenyét ismerheti meg a közönség annak az irkutszki születésű, idén negyvenhárom esztendős zongoristafenoménnek előadásában, akit sokoldalú muzsikusnak ismer a világ. De Gyenyisz Macujev elsősorban mégis a romantikus szerzők elkötelezettje, ezért várható különös előadásként Schnittke-interpretációja. A töprengő, szomorú, olykor vadul indulatos zenét jól ellensúlyozza Mozart egyik legszebb és legvidámabb divertimentója, illetve Dvořák öttételes vonósszerenádja.