Km.: Laila Biali Trio: Laila Biali (ének, zongora), Barcza Horváth József (bőgő), Ben Wittman (dob), vendég. Fekete-Kovács Kornél (trombita)
A Jazztavasz fesztivál mindig igyekezett bemutatni a legígéretesebb hölgy előadókat a nemzetközi jazz színtérről, legyen a szóban forgó művész akár énekes, akár hangszeres vagy egyszerre mindkettő. A többszörös díjnyertes kanadai Laila Biali mindkettő. És már több is, mint ígéretes tehetség, hiszen olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Sting, Suzanne Vega, Dave Brubeck vagy Chris Botti. Most a Biali által vezetett trióhoz Fekete-Kovács Kornél csatlakozik vendégként, így kivételesen kreatív, napfényes létszemléletű előadók közös játékában gyönyörködhetünk.
Biali még nem volt ötéves, amikor zongorázni kezdett, és olyannyira nem érezte kényszernek a gyakorlást, hogy mindvégig kitartott a hangszer mellett. A konzervatóriumi évek alatt bűvölte el a jazz, és huszonhárom évesen már kiadta első triólemezét. Feltörekvő csillagként mindent megnyert, amit hazájában lehetett: a SOCAN (lényegében a kanadai Artisjus) zeneszerzői és hangszeres munkáját egyaránt díjazta, de 2019-es lemezéért megkapta a JUNO díjat is, amelyet a kanadai Grammy-díjnak tekintenek. 2013-as Live In Concert című albumát a DownBeat magazin az év legjobbjai közé sorolta. Meleg tónusú, kristálytiszta hangja és különleges érzéke a szórakoztató, egyben igényes zenei megközelítésekhez több világsztár figyelmét felkeltette - Sting például amerikai TV-felvételsorozatára, majd 2009-es A Winter's Night: Live from Durham Cathedral című koncert-DVD-jének felvételére is meghívta vokalistának. Biali szólólemezeinek száma immár elérte a hetet. A Müpa közönsége az utóbbi évek terméséből kap ízelítőt, elsősorban a 2023-as Your Requests című lemez anyagából. Laila Biali reméli, hallgatósága megérzi, hogy ezen az estén minden kívánságuk teljesülhet.