Mendelssohn: Hebridák-nyitány, op. 26
Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64
Schubert: V. (B-dúr) szimfónia, D. 485

A hangverseny érdekessége, hogy Kelemen Barnabás nem csak hegedűjátékát csillogtatja meg a hallgatóság előtt, hanem karmesteri kvalitásairól is tanúbizonyságot tesz.

Elsőként Mendelssohn Hebridák-nyitányát hallhatják, melyet a húszéves szerző a skóciai Hebridákra tett látogatásának elementáris hatása ihletett. 1832-ben még így ír egyik levelében: „A Hebridákat…nem tudom közzétenni, mivel még nem tekintem befejezettnek… A D-dúr, forte középrész nagyon nevetséges, és a tétel állítólagos kidolgozása több kontrapunktot kóstol, mint bálnaolajat, tengeri sirályt és sózott tőkehalat – ennek épp fordítva kellene lennie.” Mendelssohn szándéka tehát az volt, hogy a műben a Bach és Mozart zenéjén nevelkedett, „tanult” komponista szerkesztőművészete rejtve maradjon, s helyette a táj- és hangulatfestés kerüljön előtérbe.

Ezt követően Kelemen Barnabás hegedűjét is előveszi, és vezetésével Mendelsshon e-moll hegedűversenye csendül fel. Ez a mű szerzőnk utolsó alkotókorszakában keletkezett. A Hegedűverseny csillogó felszíne, a szinte tüntetően egyszerű tematika, a finálé „szentivánéji” hangulata azonban némileg megtévesztő: Mendelssohn számos formai újításnak is teret engedett e művében, melyek a korabeli közönség számára igencsak meglepőek lehettek – szemben a mai hallgatók gyanútlan többségével, akik számára részben épp e mű testesíti meg a mindenkori viszonyítási alapul szolgáló „A hegedűverseny”-t.

Az online koncert zárásaként Schubert V. szimfóniája szólal meg. Ez a szimfónia azon kevés Schubert-mű közé tartozik, amelyeknek ősbemutatójáról biztos adatokat tudunk; 1816-ban — a szimfónia keletkezésének évében — adta elő egy műkedvelő zenekar. Míg Schubert korábbi szimfóniának technikai megoldásai Haydnt, kifejezési formái — legalábbis ami a szándékot illeti — Beethovent követték, ezúttal Mozart útján indult el a tizenkilenc esztendős szerző. És ezt az utat sikerült is végigjárnia.