Liszt – John Adams: Gyászgondola II
Elgar: e-moll csellóverseny, op. 85

Franck: d-moll szimfónia

A koncerten úgy jelenik meg a halál és az elmúlás, hogy a szerzők sosem mondják ki igazán nyíltan. Mindhárom mű szerzője életének utolsó időszakában keletkezett. Leginkább Liszt kompozíciója kötődik a gyászhoz, de Elgar és Franck zenéje is egyaránt melankolikus és múltba révedő. Liszt Ferenc eredetileg zongorára írt Gyászgondoláinak keletkezése máig tartogat rejtélyeket, az egészen biztos, hogy első változatuk 1882-83-ban, Velencében készült, amikor Liszt meglátogatta régi barátját, Wagnert a halála előtti hetekben. Bár e találkozás alkalmával Wagner éppen Liszt legújabb műveit becsmérelte, Liszt mégis zenével mondta el, mit érez. Edward Elgar csellóversenye 1919-ben került a közönség elé, de a londoni ősbemutató kudarcot hozott a szerzőnek, mivel kevés időt kapott a próbafolyamatra és a kritikusok szerint is „még soha ilyen nagyszerű zenekar nem mutatkozott meg ilyen siralmasan”. Azóta azonban – többek között Jacqueline du Prének köszönhetően – a csellóirodalom egyik legnépszerűbb tagja. César Franck egyetlen szimfóniájának kezdőmotívuma kifejezett utalás Liszt Les Préludes-jére és Beethoven utolsó vonósnégyesére, a szimfónia mégis olyan önálló mondanivalóval rendelkezik, hogy Franckot a francia szimfonikus irodalom nagy alakjává tette.