Km.: Sharon Kam (klarinét), Schnöller Szabina (szoprán), Szántó Andrea (mezzoszoprán), Ninh Duc Hoang Long (tenor), Cser Krisztián (basszus)

Mozart g-moll szimfónia, K. 183
Webern II. (Esz-dúr) klarinétverseny, op. 74
Mozart Requiem, K. 626

Tudjuk, Mozart torzóként hagyta ránk a Requiemet. A Lacrimosa-tételből csak nyolc ütemet írt meg, papírra vetett egy fúgatémát a tétel zárásához, illetve az Offertorium ezután következő két tételét még felvázolta, a továbbiakból viszont semmit. Miután a művet egy nevét elhallgató főúr rendelte meg jó pénzért, az özvegy segítségért folyamodott. Többen visszautasították, maradt Franz Xaver Süssmayr, a szerény tehetségű barát. Ő mentette a menthetőt. A fúgatémát mellőzte, mert nem tudott fúgát írni. A mű így vált közismertté. A 20. században ugyan számos kísérlet történt jobb, stílusosabb kiegészítésre, de egyik sem terjedt el. Süssmayr változatát megszerette az utókor. Csoda történt? A Jóisten megsokszorozta egy jelentéktelen muzsikus képességeit? Nem, mondja egy Alon Schmuckler nevű, nagy fantáziával megáldott zenetörténész. A magyarázat egyszerű. Mozart maga fejezte be a darabot. Mert a halálát 1791 decemberében csak eljátszotta, hogy elkerülje a kínos adósságokat. A színlelt temetés után Budára költözött, özvegy Tamássynénál vett ki szobát, és még sok kaland várt rá. Konstanze természetesen be volt avatva. Gyönyörű történet. A közönség eldöntheti, a csodában hisz-e inkább vagy a színes mesében. Esetleg egyikben sem, és legszívesebben új befejezést kreálna. A koncert első részében elhangzó, úgynevezett „kis” g-moll szimfónia, illetve Weber II. klarinétversenye nem vet fel ilyen kérdéseket. Sok is lenne belőlük egy estére.

Ferencsik bérlet 3.