Személy

Hamar Zsolt

karmester

Hamar Zsolt 1968-ban született. A Zeneakadémia zeneszerzés szakát Petrovics Emil osztályában végezte, a karmesterképző szakon Lukács Ervin és Gál Tamás volt a tanára. 1995-ben kiváló eredménnyel diplomázott, s ugyanebben az esztendőben a Magyar Televízió 8. Nemzetközi Karmesterversenyén 2. helyezett lett, s ő vehette át a közönségdíjat is. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, két évvel később Trentóban a 6. Antonio Pedrotti Nemzetközi Karmesterversenyen első helyezést ért el. Közben itthon szinte az összes szimfonikus zenekart vezényelte, 1995-től egy évig Vásáry Tamás mellett dolgozott. 1997 őszén - Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar első állandó karmesterévé nevezték ki, CD-felvételt is készített velük Liszt Ferenc szimfonikus költeményeiből. 2000 őszétől a Pécsi Szimfonikus Zenekar (mai nevén: Pannon Filharmonikusok - Pécs) vezető karmestere és művészeti igazgatója. 2001 őszétől a Magyar Állami Operaház karmestere, ugyanettől az évtől az Orchestra Padova e del Veneto állandó vendégkarmestere, majd 2004 szeptemberétől ez utóbbi zenekar első karmestere, az együttessel Olaszországon kívül több európai országban turnén is vezényelte a zenekart. Évek óta felkéréseknek tesz eleget az Egyesült Államokban is, Salzburgban a Mozarteum Orchestert dirigálta. 2007-ben debütált a Zürichi Operában, amely a világ tíz legrangosabb operaházainak egyike. A rendkívüli siker két évre szóló szerződést eredményezett, melynek keretében a 2007/2008-as évadban három premier színpadra állítása és két produkció felújítása szerepel a programban Hamar Zsolt vezényletével. Hamar Zsoltot 2001-ben Liszt-díjjal tüntették ki, 2006-ban pedig nemzetközileg is elismert művészi tevékenységéért, a magyar zene megismertetése érdekében végzett munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

Hozzászólások