Hogy miről álmodik egy tündérlány? Pontosan ugyanarról, amiről evilági társnői: arról, hogy egy szép napon eljön érte a daliás herceg, akinek a szíve csak érte dobog. Azonban nemcsak a valóságban, de a mesékben sem minden úgy történik, ahogy azt elképzeljük és megtervezzük.
A cseh operarepertoár egyik, ha nem legnépszerűbb darabja Antonín Dvořák lírai tündérmeséje, a Ruszalka. Az 1901-ben Prágában bemutatott opera az utóbbi évtizedekben reneszánszát éli: világszerte többször kerül színpadra, mint Dvořák összes többi operája együttvéve. A szláv folklór jellegzetes alakja a köznévként is használatos „ruszalka”: a fogalom olyan nőnemű lényt jelöl, aki szoros kapcsolatban áll vizes-mocsaras területekkel, a túlvilági erőkkel és a termékenységgel. A cseh zeneszerző népmesei és irodalmi alapokon álló kifejező, wagneri hatásokat is magába olvasztó zeneművének cselekménye nem véletlenül emlékeztet erősen Andersen klasszikusára, a kis hableány történetére. A népmesék nyughatatlan, békét nem lelő, nem feltétlenül jóindulatú vízitündére Dvořák feldolgozásában szánalomra méltó, szomorú sorsú, szépséges áldozat lesz. Az időtlen történet ma is érvényes mondanivalójának megszólaltatásáért Oberfrank Péter karmester és a Sinfonietta Erudita, továbbá Toronykőy Attila rendező felel.