Csajkovszkij: Francesca da Rimini, op. 32
Borogyin: Poloveci táncok
Sosztakovics: V. (d-moll) szimfónia, op. 45
Az orosz zenetörténet két korszaka, a romantika és a modernséggel különös viszonyt kialakítani kényszerült szovjet zene kerül egymás mellé a mai estén. Dmitrij Sosztakovics (1906-1975) stílusának egyik leginkább meghatározó kérdése, nevezetesen a szovjet zenei direktívához való ambivalens viszonya máig izgalmas történeti kutatások alapját képezi. V. szimfóniáját a komponista igen nehéz élethelyzetben alkotta meg. 1936-ban a Pravda napilap intézett nem titkolt politikai támadást a Kisvárosi Lady Macbeth című opera bemutatója kapcsán Sosztakovics ellen. A komponista erre, mintegy válaszként, tartva az esetleges - sajnos nagyon is valószínű - megtorlástól, megírta 5. szimfóniáját. A mű 1937. november 21-én leningrádi bemutatója alkalmával hatalmas sikert aratott. A négytételes kompozíciót nyitó induló és a második tételként szereplő scherzo egyaránt Mahler szimfóniáinak sokrétű jelentéstartalmát idézik fel. A rézfúvósok nélkül megírt harmadik tételben mintha sirató csendülne fel - egyes források tudni vélik, hogy a tételt Sosztakovics a sztálini diktatúra áldozatául esett Tuhacsevszkij marsall emlékére írta meg. A zárótételben Sosztakovics egy korábbi dalát, a Puskin szövegére írt „Újjászületés”-t idézi föl. De miként született újjá a szimfónia szerzője? A direktíva szolgálatába állt vagy ennél mélyebb jelentést sejthetünk a nagyhangú felszín alatt?
Pjotr Iljics Csajkovszkij 1876-ban Dante nyomán komponált Francesca da Rimini című szimfonikus fantáziájának jelentéstartalma sokkal kevésbé enigmatikus: a zeneszerző a pokol második körében, örök vihar forgószelében sodródó hősnőjének sorsát fogalmazza meg a liszti szimfonikus költemény nyomdokain haladva. A realitás és az irodalom tragédiái által inspirált kompozíciók között Alekszandr Borogyin Igor herceg című operájának slágerdarabja, a Poloveci táncok igazi felüdülésként hat.
Harmónia bérlet/9.