Tízéves a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan: koncert és élőzenés vetítés a Trafóban 2014 októberében mutatták be a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant. A tizedik születésnap alkalmából egy különleges, élő zenés vetítés és a VAN filmzenekar koncertje várja a közönséget október 25-én a Trafóban.
„Amikor ötéves volt a VAN, egy-két nappal az évforduló előtt kitaláltuk, hogy csinálunk egy koncertet az akkori törzshelyünkön. Már akkor sejtettem, hogy öt évvel később újra összehozunk majd valamit” – mesélte Reisz Gábor. Az eseményen a filmben elhangzó dalok élőben szólalnak majd meg. „Láttam néhány ilyen vetítést, minden 10. születésnapi nagyon jó hangulatú volt. Úgy éreztem, a VAN is olyan film, aminek a zenéje nem kell, hogy túlhangszerelten és pontosan kövessen egy meghatározott ütemet, emiatt is lesz talán érdekes ezt az akusztikus, indie-folk stílusú zenét élőben hallani majd alatta” – mondta.
A filmmel együtt a zenekar is évfordulót ünnepel, Reisz Gábor erre is kitért: „Mi is tízévesek leszünk, és ugyan nem a teljesen eredeti felállásban, de magunkat is szeretnénk egy kicsit megünnepelni. Mindannyiunknak sok más dolga van, az elmúlt hónapokban ez halmozottan jellemző volt, és nem szeretnék senkire plusz nyomást helyezni ezzel, de elég ritka, hogy összejövünk zenélni. Nagyon örülök ennek az eseménynek, már csak azért is, mert Csorba Lóci is velünk lesz: nélküle elképzelhetetlen lett volna, hiszen annak idején együtt írtuk a VAN dalait.”
„Őrületes nosztalgia számomra ez az egész. Elképesztően távolinak érzem, mégis pontosan emlékszem mindenre. Nagyon fontos része az életemnek a VAN, és ez így is marad már. Nem szoktam visszanézni a filmeket, amiket csinálunk, de az elmúlt hetekben ebbe bele-belenéztem, és magam is meglepődtem, milyen jól szórakoztam egy-egy jeleneten. Izgatottan várjuk, hogy találkozzunk a közönséggel a Trafóban” – mondta Reisz Gábor.
Koncert
VAN Tíz - 10. születésnapi élőzenés vetítés és koncert
Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk!
Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Van előadó