olahmiki1959 2014 szept. 04. - 03:48:35
(22/562)
Azt a borzalmat, amit "frankfurti leves" címen a séf készített, akkor se enném meg, ha fizetnének érte!
Vanek úr 2014 szept. 03. - 22:53:24
(21/562)
Én úgy mentem a mûsor elé, hogy láttam már az angol (amerikai) megfelelõjét. Azt hittem, megvették a jogokat, de aztán rájöttem, hogy ez az RTL (és hogy inkább csak koppintja). Ezzel önmagában nem is lenne semmi gond; sõt! Viszont nem tudták kihozni azt belõle, amit ki lehetett volna.
Nekem speciel a zsûrivel semmi bajom. Ilyennek kell lennie. Ha valami rossz, akkor azt meg is mondják (hiszen ez ételkészítésrõl szól - és nagyon nem mindegy, hogy mit raknak a tányérunkba); de ugyanakkor dicsérik is a jókat. És azt hiszem, ennyi pozitívumot láttam az egészben.
Maga a mûsor a Gordon által fémjelzetthez képest nagyon 'sótlan'. Ott a zsûri is tudott megfelelõen rajongani, vagy éppen utálkozni; itt meg mintha élettelen bábuk csinálnának dolgokat.
A mûsorvezetõ szintén nem a legjobb. Nem a szaktudásával van bajom; hanem a mûsorvezetési stílusával.
Ezen kívül az is érdekes, hogy lesznek olyan szakácsok, akik egész héten ott vannak, míg mások meg 1-2 nap alatt elérhetik azt, amiért mások egész héten át dolgoztak. Az angol eredetiben legalább volt X játékos, akik mindig fogytak - itt viszont mindig jön helyettük valaki, és senki nem tudja a pontos szabályokat, hogy ki, mikor és hogyan fog továbbjutni; vagy akár nyerni (pont, mint a BB koppintásos VV-nél, ahol még a szabályokat játék közben is átírják, ha úgy támad kedvük).

Vagyis kisebb, sárgább, de a miénk. Csak kár, hogy ez most is a negatívumokról szól - pedig maga az alapötlet nagyon jó (és imádom a fõzõs mûsorokat is); de valami nagyon nem úgy sikerült, mint ahogy azt kellett volna... :(
elizabeth 2014 szept. 03. - 22:18:05 Előzmény indingo
(20/562)
Ismét egy celeb gyerek fog milliókat nyerni.Hülyítik a nézõket a zöldborsos jerlenettel,így akarták bebizonyítani hogy nem tudja elõre a feladatokat.((Rozina).Nincs olyan amatõr aki a frankfurti levesbe zöldborsót rak. Ezzel pont felkeltették a gyanakvásomat.
Eddigi celebgyerekek akik milliókat nyertek a tv-nek köszönhetõen es szerintem érdemtelenül.:
Király Viktor,Patkó Csenge, Danics Dóra-na Õ nem.
8/10
Kowaxos 2014 szept. 03. - 20:30:07 8/10
(19/562)
Bevallom, én szeretem ezt a mûsort. Csak ne éheznék meg közben. Minden este eltervezem, hogy mit fogok csinálni, belenézek, aztán zabálok egy órát, és borul a terv. :)
papzo 2014 szept. 03. - 12:46:47
(18/562)
Lehetne akármilyen csatornán, akkor is izzadságszagú erõlködés, humortalan, nyögve-neylõs, unalmas szar lenne. Ezt a kanálistól független.
A zsûri szánalmas, ellenszenves, a versenyzõk meg úgy izgulnak, mintha az életük múlna ezen a szaron.
Részemrõl egy rész is sok volt ebbõl.
indingo 2014 szept. 03. - 12:30:36
(17/562)
A Kánya Kata lánya is szerepel a prodddukcióban!
8/10
Suziy 2014 szept. 02. - 20:19:23 8/10
(16/562)
Egyáltalán nem rossz! Csípem az ilyen és ehhez hasonló mûsorokat......
http://www.youtube.com/watch?v=4i1czPjNcX0
5/10
vadászcsiga 2014 szept. 02. - 19:20:23 5/10
(15/562)
Minek kell ilyen szimpadiasan beszélni? Minek kell egy az egyben utánozni a külföldi ugyanilyen adásokat? Pontosan emiatt miatt nem nézem azokat. Sem.
sean90 2014 szept. 02. - 19:10:38
(14/562)
Nagyképû öntelt pöcsök aláznak és szekálnak egyszerû embereket..ennek aztán baromi sok köze van egy konyhai showmûsorhoz :D
abisztriczky 2014 szept. 02. - 16:03:34
(13/562)
Én is erre a mûsorra gondoltam a korábbi hozzászólásomban, csak a címe nem jutott eszembe, láttam is belõle jónéhány adástanno. Gordon Ramsey mûsorában nagyon hasonló volt a "fõzõtér", a kamra, a versenyzõk is hasonlóan kommentálták a helyeteket, meg ott is 3 zsûritag volt, stb. Mintha teljes mértékben lekoppintották volna, még az elõzetesben -, meg máshol sem hallottam, hogy megvették volna a jogokat, vagy valami hasonló.
mxplanet 2014 szept. 02. - 15:04:56
(12/562)
Ez a masterchef sorozat koppintasa. Meg a berendezés is hasonló. A zsûri nagyon gaz
Kata-lino 2014 szept. 02. - 14:51:13
(11/562)
Nem valószinû,hogy még egy részt megnézek! A zsüri nagyképûsége inkább bunkósága undoritó! A 21. sz-ban nem illik ilyen lekezelõen bánni még a beosztottakkal sem, nem hogy egy TV-mûsorban! Annyira megalázó, lekezelõ a viselkedésük, egy irdatlan rossz gyerekkel nem bánunk már igy! Én úgy gondolom egy TV mûsornak példát is kellene mutatni! Nem mehet vérre a vetélkedõ, hiszen ez csak játék! Vagy nem? Vagy a Gordon Ramsyt akarják utánozni? Az se szimpatikus, de õ legalább tud nevetni!Remélem sokan osztják a véleményemet és nem nézik többet ezt a mûsort!
Nótárius 2014 szept. 02. - 11:34:36
(10/562)
Nagyon egyetértek. Konyhafõnök egyszeregyként néhány írott és szigorúan ELLENÕRZÖTT szabály: „Azon személyeknek, akik az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülnek, a vonatkozó személyi higiéniai elõírásokat minden tekintetben be kell tartaniuk, megfelelõ tiszta munkaruhát, és ahol szükséges védõruházatot (haj- és szakállvédõt, szükség szerint maszkot, nyakvédõt stb.) kell viselniük. A hajhullás okozta szennyezés megelõzésére az üzemi helyiségekben a dolgozóknak a hajat teljes egészében befedõ hajhalót kell viselni. Az élelmiszer-elõállítás során tilos ... gyûrût, karórát, fülbevalót, lakkozott vagy mûkörmöt, mûszempillát viselni...”
Azért az is nagyon példás, amikor egy Konyhafõnök-várományos úgy ízlel fûszert, hogy a megnyálazott kisujját a tálba dugja (Még akkor is, ha a többit –nem számít- kidobják.). Szerintem. ;-)
olahmiki1959 2014 szept. 02. - 07:36:59
(9/562)
Drága barátom, azt hiszem, mindannyian csak örülhetnénk, ha manapság olyan retorikai képességekkel felruházott kritikusok szerepelnének a tv-ben, akik egy ilyen hihetetlenül választékosan megfogalmazott, némileg terjedelmes, mégis összefogott és lényegretörõ véleményt tudnának megfogalmazni ÉLÕ BESZÉDBEN, ott, azonnal, spontán, mint Te ebben a hsz.-ben.
Itt még - sajnos - nem tartunk, és - Karinthy szavaival élve - valószínûleg hajfestéket kell magunkhoz vennünk, mert megõszülünk, mire ez az ideális állapot bekövetkezik.
Én azonban most egy teljesen más szempontot szeretnék felvetni, egy olyan apróságot, amit senki nem vett észre a három meglehetõsen tudálékos, kissé - vagy nagyon - nagyképû zsûritag közül, és - sajnos - a hozzászólók közül sem.
A haj.
A versenyzõk között volt két szép, hosszúhajú lány is, akiknek a haja sokszor majdnem belelógott a készülõ ételbe, amit egy kézmozdulattal mindig hátraigazítottak, utána ugyanazzal a kézzel folytatták a zöldségek aprítását, a húsok szeletelését, a fûszerekbe való belenyúlást.
Mondhatjuk, hogy ez apróság, szinte jelentéktelen dolog - bár, amikor ételrõl van szó, akkor én meglehetõsen "háklis" vagyok az ilyen jelenségekre.
Azon csodálkoztam, hogy a három "magasan kvalifikált" zsûritag közül senki sem szólt, nem mondta azt a hölgyeknek, hogy vegyenek felé egy kendõt, egy kis sapkát, vagy legalább kössék, vagy tûzzék hátra a hajukat.

Aki - vagy akik - nem vesznek észre egy ilyen dolgot, azoknak a tudását, illetve felkészültségét, hozzáállását, profizmusát - dilettáns nézõ létemre most borzasztó nagyképû leszek - én bizony megkérdõjelezem.
Ha valaki igazi konyhafõnök, vagy kritikus, annak azon túl, hogy a kisujjában kell hogy legyen az alapanyagok ismerete, vagy a szakács-szakma minden fogása, annak a konyhai higiéniára, az edények tisztaságára, a keletkezõ hulladék szakszerû eltávolítására, a wc használat utáni kézmosásra, és a hosszú hajjal való bánásmódra is fel KELL hívnia a versenyzõk figyelmét, méghozzá mindenki elõtt, hogy a többiek is tanuljanak belõle.
Ez elmaradt, ami - szerintem - megbocsájthatatlan hanyagság és felületesség.

Egyébként, - ha már itt tartunk - ki ez a három ember?
Utánanéztem a neten, a kritikus megfordult már a világ kb. 2000 éttermében, (ez önmagában elég ahhoz, hogy valaki kritikus legyen?...), a séf külföldön tanult, több magasan kvalifikált étteremben dolgozott, (õ nagyjából rendben van), a zöld pólós srác - a tulajdonképpeni mûsorvezetõ - nevét viszont annak ellenére nem értettem, hogy zenész létemre meglehetõsen jó fülem van, a narrátor annyira pongyolán ejtette ki.
Kénytelen voltam a net segítségét igénybe venni, Fördõs Zé, (ez valamiféle mûvésznév akar lenni?...) gasztroblogger - ez van róla a neten, nem viccelek, - na most, ez a státusz - gasztroblogger - elég ahhoz, hogy manapság valaki egy tv mûsor fõzõvetélkedõjének a zsûritagja legyen?
Hogy került ide, ki hívta, kinek az ismerõse? - rögtön ez merült fel bennem, eléggé el nem ítélhetõ módon.:DDD
Meg azért is, mert Magyarországon van jó néhány Oscar-díjas, meg szakácsolimpiákon aranyérmet szerzett szakács, talán hívhattak volna õközülük is valakit...:)))

Nem indul jól a mûsor, - elsõsorban a zsûri miatt, akik nem rokonszenvesek, - rögtön a második feladatként kiosztott csokis szuflé elkészítését irreálisan nehéznek tartottam, olyan nincs, hogy egy szakácsnak vagy cukrásznak RECEPT NÉLKÜL kelljen elkészítenie egy számára ismeretlen ételt!
Én a nagyképû séfnek feltálalnék egy indonéz, 20 féle különbözõ ismeretlen növénybõl, húsfélébõl, meg fûszerbõl álló ételt, megkóstoltatnám vele, aztán el kellene készítenie, méghozzá mindenféle segítség nélkül. Utána komoly pofával, jól megkritizálnám.
Nagyjából ennyire fair a verseny, és ennyire egyenlõek az esélyek...
Néhány adást még megnézek, bár ezek után túl nagy illúzióim nincsenek...
8/10
Senhora 2014 szept. 02. - 07:07:17 8/10
(8/562)
Nekem tetszett az elsõ rész. Persze, nem magyar találmány ez sem, de inkább ez, mint a Való Világ!
A zsûriben meg nem lehet mindenki kedves és segítõkész. Szerintem teljesen rendben van a mûsor.
abisztriczky 2014 szept. 01. - 21:29:50
(7/562)
Már az elõzetesrõl rögtön Gordon Ramsey-nek egy korábbi mûsora ugrott be, hogy milyen címen futott, az nem jut eszembe. Egy az egyben olyan, mint az volt. Biztos megvették a mûsor-jogot, vagy lekoppintották.
Edmond Dantes 2014 szept. 01. - 20:39:48
(6/562)
Tök véletlen bent ragadtam. (Tök nem volt.) Nem fogom nézni, mert nem az én mûfajom, de valszeg nem nagyon rosszabb a sokévesnél. Kicsit mátékrisztásnincskegyelem jellegû, ahogy visszatolják a kaját: vidd, de szaporán és hasonlók. És azért, mert valami sok a tányéron (amúgy is itt minden "tányér", nem "étel" v "fogás"), szóval a fölöset nem illene a szemétbe öntenie a zsûrinek. (brokkoli pl)
KLOPCSIK69 2014 szept. 01. - 20:08:43
(5/562)
Engem a Master Chef-re emlékeztett, csak ugye gyengébb itthoni kiadásban, de annyira nem rossz. A kritikus viszont szerintem túl nagyarcú, a többiekel egyenlõre még nincs bajom.
1/10
-NOMAD- 2014 szept. 01. - 20:05:16 1/10
(4/562)
"Szörnyû. megint egy rosszul sikerült utánzat. " +1
Olyan Pokol konyhája fílingje lett volna. VOLNa ... de nem lett. ZS kategóriás valóság-fõzõshow.
10/10
Filmfan96 2014 szept. 01. - 20:03:58 10/10
(3/562)
Nekem tetszett ez a mûsor, bár gondolom a legtöbben ezt is kritizálni fogják mint mindent ami az RTL klubbon van.